hirdetés

Egészségpolitika

Újinfluenza: a legfrissebb WHO statisztika

Már legalább 650 halálos áldozatot követelt Európában az új típusú influenza, világszerte pedig 7826 ember halt bele a betegségbe - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken ismertetett legfrissebb heti kimutatásából.
Az európai veszteségmérleg azt jelenti, hogy egyetlen hét alatt 85 százalékkal nőtt az ezen betegségben elhunytak száma a kontinensen.

A WHO Genfben közzétett adatai szerint világszerte immár összesen 7826 ember halt bele a H1N1 vírus okozta betegségbe. Ily módon a Földön egyetlen hét alatt mintegy ezer fővel - 16 százalékkal - emelkedett az új típusú influenza halálos áldozatainak a száma.

A járvány továbbra is az amerikai földrészt sújtja leginkább, ahol már 5360 halálos áldozatot szedett, 554-gyel többet az egy héttel korábbinál. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben 1382-en haltak bele a betegségbe.

A WHO szerint Észak-Amerikában, a karib-tengeri szigetvilágban és néhány európai országban elérte tetőpontját a járvány terjedése.

Európában a világszervezet szerint kontinens-szerte tovább terjedt a vírus, amely gyorsan fertőzött olyan országokban is, ahol az elmúlt hetekben még nem észlelték fokozott jelenlétét. Nagyon magas a vírusfertőzés terjedése Svédországban, Norvégiában, Moldovában és Olaszországban, más országokban pedig elérte tetőpontját. A WHO ez utóbbiak közé Belgiumot, Bulgáriát, Írországot, Luxemburgot, Norvégiát, Szerbiát, Ukrajnát és Izlandot sorolta.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában az A típusú influenzavírus több mint 99 százaléka a H1N1 vírus volt.

A francia egészségügyi intézet (INVS) közben bejelentette, hogy Franciaországban elhunyt két ember, akiket a H1N1 - nemrégiben Norvégiában kimutatott - mutáns változata fertőzött meg. A két személy nem állt kapcsolatban egymással, két különböző városban szállították őket kórházba. Az egyik áldozat esetében ráadásul olyan mutációról van szó, amely ellenáll a Tamiflu influenza elleni készítménynek.

MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...