hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Újabb vizsgálat hírét vették (FRISSÍTVE: bejegyezték...

Vizsgálatot kezdeményeznek Floridában a Balogh István-féle Gyermekrák Alapítvány amerikai szervezete ellen – írja a Magyar Nemzet Online.

A lap szerint ennek hátterében az állhat, hogy az elmúlt hónapokban hiába próbálta felvenni az alapítvánnyal a kapcsolatot a floridai mezőgazdasági és fogyasztói szolgáltatások hivatala (FDACS), hogy tisztázza, pontosan milyen tevékenységet végeznek.

A Children Cancer Foundationt New Yorkban alapították 2009-ben, és 2011-ben Floridában is bejegyezték. Ám ez utóbbi államban ahhoz, hogy gyűjthessen adományokat, a jogszabályok szerint megfelelően kellett volna regisztráltatnia magát az FDACS-nél, és a későbbiekben többek közt rendszeresen tájékoztatnia kellett volna a hivatalt arról, mennyi adományt gyűjtött és azt mire költötte.

A Children Cancer Foundation saját honlapján arról számolt be, hogy tavaly decemberben jótékonysági „öt kilométeres Mikulás- futást” tartott a floridai Fort Myersben, amellyel háromezer dollárt gyűjtöttek össze.

A lap korábban arról írt, hogy több mint két év alatt egyetlen gyermeket sem utaztatott ki a Délnyugat-floridai Gyermekkórházba kezelésre a Gyermekrák Alapítvány Egyesült Államokban bejegyzett szervezete annak ellenére, hogy Balogh István korábban a sajtónak éppen ezzel a tevékenységgel kívánta bizonyítani, alaptalanul támadják őket – olvasható az mno.hu-n.

FRISSÍTÉS (2014.08.07. 06:29)

Bejegyezték Floridában jótékonysági szervezetként a Gyermekrák Alapítvány ötéves amerikai szervezetét, a Children Cancer Foundationt - közölte az MTI-vel helyi idő szerint szerdán a Floridai Mezőgazdasági és Fogyasztói Szolgáltatási Hivatal (FDACS).  Erin Gillespie, a FDACS biztosának sajtótitkára a bejegyzésre vonatkozó iratokat is mellékelő e-mailjében rámutatott, hogy az alapítvány most már megfelel a floridai törvényi erőírásoknak, amelyek szerint regisztráltatnia kell magát ahhoz, hogy az állam területén adományokat gyűjthessen.

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink