hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Új elnök a betegszállítók egyesületénél

Csák Zoltánt választották a Mentők és Betegszállítók Egyesületének (MBOE) elnökévé.

Bíró Ferenc, aki csaknem 9 éve vezette az egyesületet, 2012 májusában mondott le elnöki posztjáról, azóta ügyvezető elnökként tevékenykedett. Az MBOE augusztus 31-én tartotta meg vezetőségválasztó taggyűlését.

Az MBOE új elnökévé a Keleti-Sanitas Kft. betegszállító szervezetének, valamint az Országos Betegszállító Szolgálat Észak-alföldi régiójának vezetőjét, Csák Zoltánt választották. Az elnökség új tagja Szabó Tamás, Magyarország legnagyobb betegszállító szervezetének, a Gól-Diatrans Kft.-nek a vezetője lett.

Az elnökcsere előzménye, hogy január elsejével az Országos Mentőszolgálat vette át előbb a megyehatárokon átívelő, majd májustól az ország valamennyi betegszállításának irányítását. Az MBOE többször is felszólalt a döntés ellen. Az MBOE akkori elnöke, Bíró Ferenc közvetlenül a május elsejei átállás előtt azt közölte: a betegszállító szervezetek és informatikai szakemberek véleménye szerint az irányítói program még nem alkalmas a feladatra, azt még mintegy három hónapig tesztelni kellene.

Az átállás megtörtént, majd a sajtó arról számolt be, hogy a mentőszolgálat irányítása alatt is akadozik a betegszállítás. Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke közölte: egyetlen egészségügyi szolgáltatótól vagy háziorvostól sem érkezett jelzés, hogy problémák lennének a betegszállítással. Beneda úgy vélte, zavarkeltés folyik, csak azt nem tudni, milyen érdekből. Kitért továbbá arra is: bár kérte, hogy a betegekre tekintettel ne keltsenek pánikot, az MBOE elnöke több körlevelet küldött, amelyben az állt: ha találnak olyan beteget, akit nem vittek el időben, és hajlandó névvel is nyilatkozni, akkor ezt jelentsék.

Az MBOE május 11-én visszautasította "a zavarkeltés vádjait". Bíró Ferenc május 18-án mondott le posztjáról.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...