hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Új eljárások bevezetésére nyert el forrást a GOKVI

Új eljárások bevezetésére és az ahhoz kapcsolódó berendezések beszerzésére nyílt lehetősége a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetnek (GOKVI).

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban elnyert 1,245 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás a Magyarországon még nem elérhető kardiovaszkuláris katéterterápiás és műtéti beavatkozások bevezetését célozta.

Andréka Péter főigazgató budapesti, korlátozottan nyilvános sajtótájékoztatóján a két innovatív technikáról elmondta, az egyik eljárás a magzati korban felfedezett, a két szívkamrát elválasztó falon lévő lyuk katéterrel történő bezárása. Ezt eddig a kisgyerekeknél nyitott szívműtétben végezték, azonban az új eljárással katéteresen gyógyítható az elváltozás már nyolc kilogramm alatti gyerekeknél is.

A másik beavatkozást a felnőtteknél alkalmazzák a magas tüdővérnyomás nyomán kialakult szívelégtelenségnél. Magyarországon eddig csak gyógyszeres kezelésre volt lehetőség, a műtéti beavatkozásokat külföldön végezték a magyar betegeken is.

Andréka Péter kiemelte: a módszerek bevezetését hosszú felkészülés előzte meg, a magyar orvosok külföldön tanulták meg a különböző eljárásokat.

A program keretében beszerzett CT- és MR-berendezések a
A program keretében beszerzett CT- és MR-berendezések a

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink