hirdetés

Új egészségügyi szabályok jönnek: háziorvos-választás, piás vezetés, rendezvénybiztosítás...

Újabb egészségügyi salátarendelet tervezetét tették közszemlére, mely különös figyelmet érdemel a háziorvoslásban, a rendezvényszervezésben és az autóvezetésben érdekeltek részéről.

A tervezet egyik fő újdonsága, hogy immár részletesen szabályozni kívánja a háziorvos-választás, a betegelfogadás, a betegek, illetve dokumentációik praxisok közötti átadásának szabályait.

A tervezet jelentősen belenyúl a rendezvények egészségügyi biztosításába is, mint az indoklás fogalmaz: „prioritássá kell tenni, hogy a rendezvények egészségügyi biztosítását és ezzel összefüggésben a mentési terv elkészítését, az állami mentőszolgálat szolgáltatás keretében maga nyújtsa”. Ennek megfelelően tételesen felsorolja azon rendezvényeknek – a korábbinál jóval kiterjedtebb  – listáját, amelyeken a biztosítást kötelezően (térítés ellenében) az OMSZ látja. Illetve meghatározza azokat a tarifákat is, amiket a mentési tervek elkészítésében való – ugyancsak kötelező – OMSZ-részvételért fizetniük kell a szervezőknek.

A 40 és 50 közöttieknél a jelenlegi 5 év helyett 10 évig lenne érvényes a járművezetői jogosítvány orvosi igazolása, míg például az obstruktív alvási apnoéval kezeltek igazolási periódusa rövidülhet. Valamint a jövőben egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani nem csak akkor, ha a kérelmező alkoholfüggőségben szenved, hanem akkor is, ha nem képes tartózkodni az egyidejű alkoholfogyasztástól és vezetéstől.

2016. január elsejétől minden újszülött kötelező hallásszűrő vizsgálata az új szakmai irányelvben meghatározott személyi és tárgyi feltételek alkalmazásával fog történni, ehhez is ad jogi hátteret a rendelet.

A Transzplantációs Bizottságok fő feladatai közül törlik a szervriadók eredményességének és a transzplantációk országos helyzetének elemzését, s azt az Országos Vérellátó Szolgálat kapja meg.

A foglalkoztathatósági szakvélemény a kiállításától számított – korábbi egy helyett - két évig lesz érvényes.

A módosítással érintett jogszabályok:

  1. A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet
  2. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet
  3. A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet
  4. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint –tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet
  5. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet
  6. A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet
  7. Az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 17/2001. (IV. 28.) EüM rendelet
  8. A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) EszCsM-FVM-KvVM együttes rendelet
  9. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) EszCsM rendelet
  10. A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet
  11. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 1/2014. (I. 16.) EMMI rendelet
  12. Az egészségügyi intézmények egészségügyi válsághelyzeti terveinek tartalmi követelményeiről, valamint egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 43/2014. (VIII. 19.) EMMI rendelet
  13. A vér- és vérkészítmény-ellátás egyes szakmai követelményeiről, valamint a vér és vérkészítmények térítési rendjének átmeneti szabályairól szóló 12/1992. (VI. 26.) NM rendelet

(A teljes szöveg letöltése)

 

 

(forrás: kormany.hu)

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...