hirdetés

Traumatológia: több pénz, kevesebb ágy?

A Népszava információi szerint országosan 200 traumatológiai ággyal lesz kevesebb a mostani 2706-nál. A fővárosban üzemelő 676 baleseti sebészeti ágyból 638 marad.

Eredményt hozott a traumatológusok nyári erődemonstrációja: a kormány teljesítette a baleseti sebészek követelését. Így idén szeptemberig visszamenőleg összességében 3,4 milliárd forinttal, a jövő évben pedig további 19,5 milliárddal növelik e terület közfinanszírozását.

A jó hír bejelentésére Kásler Miklós miniszter a kormánypárti sajtón kívül magához kérette hétfőn az országos intézetek vezetőit is. Az utóbbiaknak azt is elmondta, hogy készül a struktúra átalakítás. Erről sok részlet még nem ismert, de az biztos, hogy lesz „kórházi ágyszám korrekció.” A lap úgy tudja, hogy most az országban 140 helyen zajlik kemoterápiás kezelés, miközben – a tárcavezető szerint – ennek a fele is elegendő lenne. Egyebek mellett hasonló centralizációra számíthat az érsebészet is, ahol újra fogalmazzák az ellátóhelyek kompetenciáit is, és centrumokba szervezik a legbonyolultabb esetek ellátását.

A traumatológiában, azzal, hogy megkapták az általuk kért összeget, egyidejűleg megtörténik a struktúraátalakítás is. A lap iInformációi szerint országosan 200 traumatológiai ággyal lesz kevesebb a mostani 2706-nál. A  fővárosban üzemelő 676 baleseti sebészeti ágyból 638 marad. Itt két trauma centrum közül a Szent János kórház veszít tíz, a Péterfy Baleseti Központja pedig 28 ágyat.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...