hirdetés

Tovább csökkentek a várólisták

Februárban folytatódott a várólisták csökkenése, a friss adatok szerint az év második hónapjában kevesebben voltak a listán, mint az év elején, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence tudatta: 2012 óta 70 ezerről 27 500-ra csökkent a várólistán lévők száma, 35 százalékkal csökkent az átlagos várakozási idő. Jelenleg már Magyarországon van az egyik legrövidebb a várakozási idő az OECD-országok között. Idén is újabb ötmilliárd forintot különítettek el a várólisták csökkentésére, tette hozzá.

A legfrissebb, februári adatok szerint az egyes műtéttípusoknál is csökkenés figyelhető meg, így például a gerincsérvműtétre várók száma 91-ről 78-ra csökkent, a térdprotézisműtéteknél több mint százzal, 5631-ről 5512-re csökkent a páciensek száma. Az egyik legtöbbször elvégzett beavatkozásnál, a szürkehályog-műtétnél 150-es csökkenés volt mindössze egy hónap alatt, ami 11 591 várakozót jelent. Ez a szám 2012-ben, az online várólisták bevezetésekor 23 ezer volt, ami így több mint 50 százalékos csökkenést jelent az elmúlt 6 év alatt.

Rétvári arra hívta fel a figyelmet, hogy a március elején regisztrált kevesebb mint 28 ezer beteget számláló lista 61 százalékos csökkenés a 2012-ben regisztrált 70 ezerhez képest. Jelezte: a kormány 2012-ben vezette be a jelenleg is működő, átlátható várólistarendszert, amelynek köszönhetően a betegek nyomon követhetik, hányadikak a várakozók sorában.

Az elmúlt 6 évben több mint 20 milliárd forintot költött a kormány arra, hogy a listákon lévőknél minél gyorsabban elvégezzék a beavatkozást. Ehhez jön az idei évre biztosított további 5 milliárd forintos forrás. Ezt megelőzően, 2012-ben 1000-ből 7,2 magyar szerepelt valamilyen kórházi várólistán, ez az arány mára 62 százalékkal csökkent, alig haladja meg a 2,5-et.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...