hirdetés

Több ezer használhatatlan lélegeztetőgépet vásároltak

„Föntről érkezett egy ukáz, hogy ilyen adatokat nem oszthattok meg egymással, mert kikerül, és akkor botrány lesz” – fogalmazott az Egészségügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a hvg.hu szerint.

Miután a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn már összefoglalta, milyen minőségi problémákról volt tudomása a Szijjártó-féle külügynek, amikor százmilliárdokért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket, most Velkey György László egy videóban Svéd Tamással, az Egészségügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával árult el részleteket a berendezésekről és a beszerzésről, írja a lap. 

2020 tavaszán mintegy 19 ezer darab lélegeztetőgépet szerzett be Magyarország, ebből 16 ezret Szijjártó Péter minisztériuma, nagyjából 300 milliárd forintért. A gépek jelentős részét sosem használták, túlnyomó részük most is raktárban áll, a beszerzésükben közreműködő cégek azonban az üzlettel "nagyot szakítottak" a lap szerint. 

Svéd Tamás aneszteziológusként és a Magyar Orvosi Kamara főtitkáraként maga is részt vett a koronavírus elleni védekezésben a járvány idején. Elmondása szerint a gépek nagyon változó minőségűek voltak: akadtak köztük használható berendezések, erősen középszerűek, de olyanok is, amelyek a tüdőgyulladásos légzési elégtelen betegek ellátásában teljesen alkalmatlanok voltak. Ezeket nevezték „horkolásgátlóknak”. Már annak is örültek, ha megtalálták a gépeken az angol nyelvű menüsort, de sokszor előfordult, hogy nem sikerült beállítani az oxigénkoncentrációt, tehát nem lehetett tudni, hogy milyen mennyiségű oxigént ad le a gép. 

Szerinte 7-8000 gyakorlatilag használhatatlan készüléket rendeltek Szijjártóék, túlárazva és teljesen feleslegesen. Svéd Tamás utólag abban reménykedik, hogy a legtöbb helyen az alkalmatlan gépeket nem használták. Ráadásul a gépek használatához humán erőforrásra, megfelelő szaktudásra, kompetenciákra, orvosokra, ápolókra van szükség, ha ez nem áll rendelkezésre, hiába a sok ezer lélegeztetőgép.

Svéd Tamás elmondta: bár a hivatalos statisztikákat még nem ismeri, a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek nagy arányban vesztették életüket.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...