Titok, érdek, nyilvánosság és bizalom

Titok marad, milyen információk és egyeztetések alapján hozta meg válságkezelő intézkedéseit az Orbán-kormány 3-4 évvel ezelőtt, a koronavírus-világjárvány idején. Így döntött a Kúria annak a pernek a lezárásaként, amelyet a  HVG indított a kormánnyal szemben annak érdekében, hogy adja ki az operatív törzs üléseiről készült jegyzőkönyveket. Az ítéletről szóló cikkből kiderül, hogyan akadályozta meg visszamenőleges törvénykezéssel a kormány és a vele egy véleményre helyezkedő Kúria azt, hogy a járványügyi intézkedések és azok háttere nyilvánossá váljon.

Noha az egész eljárás megérne egy misét, a legérdekesebb a Kúria ellentmondásos indoklása, mely szerint “ezeknek az adatoknak a nyilvánosság előli időleges elzárásához fontosabb közérdek fűződik, mint a megismerhetőségükhöz”, azaz: “kiemelkedő társadalmi (köz)érdek fűződik ahhoz, hogy a tervek egy újabb járvány esetén is rendelkezésre álljanak, azokat a nyilvánosság ne ismerhesse meg.” 

Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a  logikai bukfencet!

A mondat első fele: “kiemelkedő társadalmi (köz)érdek fűződik ahhoz, hogy a tervek egy újabb járvány esetén is rendelkezésre álljanak” – tökéletesen igaz. Ahhoz azonban, hogy ezek  a tervek a lehető legjobban előkészítettek, megalapozottak és kimunkáltak legyenek, az kellene, hogy a korábbi hasonló járvány alatt hozott döntéseket és azok hátterét megismerhessük, alaposan kielemezzük, a tanulságokat levonjuk. 

Röviden: közösen tanulni kellene a tapasztalatokból, hogy a jó gyakorlatokat tovább vihessük, és hogy a korábbi hibákat ne kövessük el újra! Ahhoz pedig, hogy ezek a tervek bírják az érintettek – elsősorban az egészségügyi személyzet, de lényegében a teljes társadalom – támogatását, arra lenne szükség, hogy azokat megvitatottnak, kiérleltnek, konszenzusosnak értékeljék. Az elharapódzó összeesküvés-elméletek korában a bizalomhoz nyilvánosság kell! Csak így várható el a szabályok betartása.

Ezen logika mentén a mondat “igaz” első feléből a második felének éppen az ellenkezője következne – a Kúria következtetése hamis és káros.

Jelen állás szerint soha nem tudjuk meg, milyen adatok és háttérinformációk alapján született döntés például a járvány első szakaszában a kórházi ágyak jelentős részének kiürítéséről, az ország karanténba zárásáról. A kórházkiürítések kapcsán a Magyar Orvosi Kamara már akkor felhívta a figyelmet a potenciális “láthatatlan áldozatokra”. Az azóta magunk előtt görgetett várólisták és megismert történetek alapján igazunk volt. Elképzelhető, hogy az akkor rendelkezésre álló információk alapján ez a döntés megindokolható volt, de minimum érdekes lenne, hogyan értékelik azt most, visszamenőleg a döntéshozók. 

A járvány elején a miniszterelnök “portyázókat és fürkészeket indított  a világ minden tája felé”, hogy végül  a beszerzéseket egymással párhuzamosan intéző minisztériumok, hatóságok és egyetemek együtt 300 milliárd forintot elköltve tízezernél több, vegyes minőségű lélegeztetőgépet szerezzenek be, miközben a MOK és a szakértők korán figyelmeztettek: a lélegeztetett betegek számát nem a gépek, hanem a szakemberek, intenzíves ápolók létszáma limitálja.  A gépek nagyrésze ma  felhasználatlanul és eladhatatlanul raktárakban porosodik. 

Amikor az oltási kampány elején – új szabályokat hozva, a szokásos eljárásrendet és hatóságot megkerülve – behozták a kínai vakcinákat, a kamara felhívta a figyelmet, hogy  az idősebb populációra vonatkozóan még nem történt meg az oltóanyag hatékonysági vizsgálata, valamint arra is, hogy komoly bizalomvesztést okozhat a szabályok fellazítása. A kínai oltásokat mégsem a “frontvonalban” dolgozó, fertőzésveszélynek leginkább kitett fiatalokon vagy középkorúakon kezdték alkalmazni, hanem a leginkább esékeny idős embereken. 

A ma rendelkezésre álló, meglehetősen hiányos adatok alapján ez nem bizonyult jó döntésnek, ez derül ki többek között a Kásler Miklós volt miniszter vezető szerzőségével megjelent cikkből is. A kínai oltást kapott idős emberek nagyobb arányban betegedtek meg súlyosan és haltak meg koronavírus fertőzés miatt, mint a modernebb oltásokban részesülők. A kezdeti, világverő magyar átoltottság növekedésének üteme pedig pár hónap után megtorpant, végül a sereghajtók közé kerültünk az Európai Unióban. Lehet, hogy az akkor rendelkezésre álló információk alapján ez az oltóanyagokkal kapcsolatosan meghozott döntés indokolható volt, de minimum érdekes lenne, hogyan értékelik azt most, visszamenőleg a döntéshozók, milyen tanulságokat vontak le, mit tanultak, mit csinálnak majd másként egy esetleges következő járvány során. 

És legalább ennyire érdekes lenne az is, hogy a publikus adatok alapján hogyan értékelik a járványkezelést független szakértők. Közösen kellene levonnunk a tanulságokat! Valójában máig nem tudjuk, milyen volt a magyar járványügyi védekezés nemzetközi összehasonlításban. Elvesztettük 40 ezer honfitársunkat, de máig nem ismerjük pontosan a Covid valódi és láthatatlan – az ellátás elérhetetlenné válása vagy késlekedése miatt elhunyt – áldozatainak számát,  a nemzetközi  összevetéseknél statisztikai különbségekre hivatkoznak. A kormányzati kommunikációban a védekezés visszamenőleg egyre sikeresebbnek imponál, csak éppen az ezt alátámasztó vagy megkérdőjelező adatok és iratok hiányoznak. Ezek továbbra sem publikusak, és úgy fest, nem is lesznek azok. 

Szeretnénk hangsúlyozni: a nyilvánosság fő célja és értelme  nem felelősök és főleg nem bűnbakok keresése kell legyen! Nem visszamenőleg akarunk okosak lenni, hanem előre. 

Biztosan lesznek még világméretű és jelentősebb helyi járványok. És – a mostani szamárköhögés járványhoz hasonlóan – könnyen lehet, hogy ezek némelyike nem elsősorban az idős, beteg populációt sújtja majd a leginkább. Ezen járványokból pedig azok a társadalmak jönnek majd ki a legjobban, amelyek tanultak a korábbiakból, az alkalmazott védekezési mechanizmusok közül a legjobbakat válogatták ki és gyakorolták be, és ahol töretlen a bizalom a védekezést irányító hatóságok iránt. Ezt a bizalmat ki kellene érdemelni és meg is kellene tartani.

A Kúriai döntés nem ezt szolgálja.