hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

Tiltakoznak az igazgatási szolgáltatási díjak brutális emelése miatt

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) tiltakozik a gyógyászati segédeszköz (gyse) ellátást végző vállalkozások pénzügyi terheinek további növelését célzó rendeletmódosítás ellen, és arra kéri a Belügyminisztériumot, hogy azonnal vonja vissza a jogszabálytervezetet.

A kormány 2024. december 9-én bocsátotta társadalmi vitára az egyes igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetét, amely mechanikusan, 33-35 százalékkal emelné a gyse-eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat. A rendelettervezetben szereplő díjtétel-emelések egy olyan ágazatot sújtanának, amely a rossz szabályozás és a kormány elmaradt intézkedései következtében évek óta súlyos működési gondokkal küzd.

A hazai gyógyászati segédeszköz támogatási rend a vonatkozó szabályozók 2007. évi hatályba lépését követő 15 évben gyakorlatilag gazdátlan volt. A gyse-érdekképviseletek hiába nyújtottak be rendszeresen a mindenkori egészségügyi és pénzügyi kormányzatnak az ellátás színvonalát javítani és az ellátást végző cégek rentabilitását biztosítani hivatott módosítási javaslatokat, a döntéshozók a legtöbbször válaszra sem méltatták az előterjesztéseket.

Az egyes gyse-ellátó cégek körében 2022-ben kezdődött vizsgálatok, az azt követő nyomozati cselekmények, majd jogi lépések nemcsak a jogellenes kereskedelemi gyakorlatot folytató vállalkozásokat szűrték ki, hanem több olyan következményük is volt, ami a jogos és jogszerű ellátást korlátozza a mai napig is.

A gyógyászati segédeszköz ellátásban érintett szereplők egyként üdvözölték, hogy 2024. szeptember 1-jétől fogyatékosságügyi államtitkár kinevezésére került sor.

Különösen azért, mert az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2024-2025. évekre vonatkozó Intézkedési Terve 2.2. pontjában foglalt feladatok elvégzése, a számtalan egyéb feladat mellett, valószínűleg meghaladná az egészségügyért felelős államtitkárság erőforrásait.

Mivel az államtitkár hivatalba lépése komoly és érdemi lehetőséget ad arra, hogy megkezdődjék a gyse-támogatási rend racionalizálása és korszerűsítése, fontosnak tartjuk, hogy a Rendelettervezetben szereplő és ahhoz hasonló – korlátozó és a vállalkozások terheit növelő – intézkedések ne történjenek meg egy komplex és átfogó javaslatcsomag benyújtása, megtárgyalása és elfogadása előtt.

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...