hirdetés

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk a megkezdett munkát

Tavaly is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát, kormányzásunk kezdete óta már 91 kórházat és 54 szakrendelőt újítottunk fel, mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Takács Péter a videóban a felújításokra két példát hozott, miszerint két vármegyei kórház gazdagodott új épülettel: a tatabányai és székesfehérvári, mindegyik majdnem 20 milliárd forintból, a Modern Városok Program keretében valósult meg, azaz nemzeti forrásból.

Mi nemzeti forrásból mindent meg fogunk valósítani. Az előre kitűzött céljainkat végre fogjuk hajtani - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy ennek egyik példája a Miskolci Gyermekkórház felújítása, amit uniós forrásból terveztek, de végül nemzeti forrásból valósítottak meg.

Nagy eredménynek nevezte, hogy tavaly 150 milliárd forintot sikerült a kórházak dologi kiadásának fedezetéül beépíteni a finanszírozásba.

Emlékeztetett arra, hogy az előző években fejeztek be egy történelmi léptékű orvosi béremelést, amelyhez felzárkóztatták az előző két évben a szakdolgozói béreket is, de a dologi oldalon még volt egy elmaradás, ezt most pótolták, a kórházak így 150 milliárd forint extra finanszírozáshoz jutottak, hogy mindig megfelelő mennyiségű és minőségű gyógyszer és orvosi szakmai anyag álljon rendelkezésre.

Ennek következtében egy 40 órában foglalkoztatott orvos, aki kormányzásuk kezdete előtt mintegy bruttó 338 000 forintot keresett, most több mint 2 100 000 forint bruttó jövedelemre tehet szert - fűzte hozzá, kiegészítve azzal, hogy szakdolgozóknál ugyanez az arány 2010-ben bruttó 170 ezer forint volt, ez pedig most már megközelítette a 800 ezer forintot.

Mint mondta, nagy öröm számára, hogy ebben az évben a kormány döntött a közszolgálatban dolgozók lakhatási támogatásáról, így minden közfinanszírozott egészségügyben dolgozó orvos, ápoló és munkatárs jogosult lesz évente 1 millió forint lakhatási támogatásra.

Takács Péter megfogalmazása szerint az informatika fejlesztése sem állt le, kiemelte az Egészségablak applikációt, azon belül is az online időpontfoglalót, ami az elmúlt évek talán egyik legnagyobb vívmányának nevezett.

Ezzel kapcsolatban megújították a beutalási rendszert is, ami sok évtizedes múltra tekintett vissza; most már nemcsak a területileg illetékes kórház szakrendelésére mehet valaki, hogyha szakorvosi vizsgálatra van szüksége, hanem az Egészségablak applikáció, vagy a 1812-es központi hívószám segítségével az ország bármelyik intézményébe bejuthat szakorvoshoz - fejtette ki.

Folytatódott az Országos Mentőszolgálat gépjármű parkjának megújítása is: tavaly 101 új mentőautót sikerült forgalomba helyezni, így a kormányzásuk kezdete óta már 1260 új mentőautót állítottak a magyar betegek szolgálatába - mondta.

A mentőállomás fejlesztések közül kiemelte a győri mentőállomást, ami egy "hipermodern", mintegy 2 milliárd forint kormányzati forrásból megvalósult projekt volt, "valamennyien büszkék lehetünk rá".

Úgy folytatta, hogy mintegy 40 milliárd forint állami támogatásból több lépcsőben szereznek be úgynevezett nagy értékű képalkotó diagnosztikai berendezéseket, CT-ket és MR berendezéseket. Az első lépcső már le is zárult, mintegy 26 milliárd forintból 31 helyen telepítettek CT-t, 12 helyen pedig MR berendezéseket, ezen felül beszereztek mobil CT és mobil MR gépeket is, hogy egy pillanatra se álljon le a betegellátás ott, ahol a régebbi gépeket cserélni kell.

Kiemelte hogy e mögé egy jelentős finanszírozási többletet is tettek: évente mintegy 20 milliárd forint - beépülő jelleggel - segíti azt, hogy a korábbiaknál mintegy 30 százalékkal több vizsgálatot tudjanak elvégezni a kórházak és a szakrendelők.

Indítottak várólista csökkentési programot a képalkotó vizsgálatoknál ultrahang, CT és MR tekintetében bármelyik kórház és bármelyik szakrendelő csatlakozhat - tette hozzá.

A videó végén azt mondta: fejlesztések természetesen 2026-ban sem állnak le, útjára indították a Jedlik Ányos programot, azon belül is a kórházak és szakrendelők energetikai korszerűsítését, mintegy 89 milliárd forintból, és folytatjuk az informatikai fejlesztéseket is.

Új funkciókat kap az Egészségablak applikáció és elindul az "E-TB kiskönyv" is - sorolta.

Az állami egészségügyben dolgozó valamennyi munkatársunk tudja a dolgát, teszi a feladatát, minden magyar állampolgár joggal bízhat bennük - fogalmazott Takács Péter.

A Fidesz szombati kongresszusán hivatalossá vált, hogy a veszprémi 4. számú választókerületben, Pápán Takács Péter egészségügyi államtitkárt indítják egyéni képviselőjelöltként (Fotó: Takács Péter hivatelos Facebook-oldala)
A Fidesz szombati kongresszusán hivatalossá vált, hogy a veszprémi 4. számú választókerületben, Pápán Takács Péter egészségügyi államtitkárt indítják egyéni képviselőjelöltként (Fotó: Takács Péter hivatelos Facebook-oldala)

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...