hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Takács: Előbb át kell alakítani a rendszert, utána érdemes pénzt önteni bele

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjút.

A közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a hazai egészségügy átalakításának a felénél járunk: mit takar ez pontosan, és főleg mi van még hátra?

Amikor a Belügyminisztérium átvette az ágazat irányítását, nem a nulláról startoltunk, hiszen a Covid alatt felmértük az egészségügy helyzetét. 2021 januárjától jött létre az Országos Kórházi Főigazgatóság, és a járványügyi védekezést, az oltási programot már az OKFŐ-ben szerveztük. Ekkor én az OKFŐ vezetője, Jenei Zoltán általános helyettese voltam. Aki régebb óta dolgozik az ágazatban, annak kialakult képe van arról, mihez kellene hozzányúlni, hogy hatékonyabb egészségügyi ellátórendszerünk legyen. Nem könnyű időszakban vágtunk bele a munkába: a járvány alatt felhalmozódtak el nem végzett beavatkozások, ezek ledolgozása pedig annyi vagy még több időbe telik, mint a járvány maga. Emiatt az egész földrészen van egyfajta türelmetlenség, az állampolgárok elfordultak az állami egészségügytől, és átmentek a magánszektorhoz. De szépen ki fog simulni: nálunk is lehetett látni, hogyan nyúltak meg a várólisták, majd tértek vissza a normál tartományba. Azon lépésekkel, amelyeket tettünk – az ügyeleti rendszer átszervezésével, az Egészségablak applikációval, várólista-csökkentéssel, online időpont-foglalással –, már olyan csomagot tudunk kínálni, amely a felhasználóban is olyan érzést kelt, hogy tényleg előreléptünk.

Szedjük szét a sok felvetett témát! Mivel tervezik folytatni az átalakítást?

A mostani kormányzati ciklus elején három prioritást jelöltünk ki:

  • az egyik az egészségben eltöltött évek számának növelése,
  • a másik a lakóhelyközeli ellátások megfelelő minősége és megerősítése,
  • a harmadik, hogy a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyet jellemző szervezettséget fenntartsuk, sőt, lehetőleg lépjünk előre.

Ha objektíven nézzük, melyik ellátórendszer hogyan kezelte a járványt, akkor EU-s összevetésben az első harmad végén álltunk.

 A teljes beszélgetést ITT olvashatja

(forrás: vg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink