Szócska Miklós szembeszélben
Több ponton akadozik a kommunikáció Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és más kormányzati szereplők között. Számos esetben előfordult, hogy fontos koncepcionális, egyértelműen az egészségügyet érintő kérdésben – állítása szerint – nem egyeztettek az államtitkárral a döntés előtt, illetve nem is tudott az intézkedésről. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzésében ezeket az egymásnak ellentmondó kormányzati intézkedéseket vizsgálja.
Az elemzés arra a következtetésre jut, hogy az államtitkárság és a felsőbb kormányzati kommunikáció közötti diszkrepancia alapvetően ássa alá Szócska Miklós szavahihetőségét, illetve ezzel az egészségügyi ágazaton belüli érdekérvényesítő képességét.
Az egészségügy egyik leghevesebb reakciót kiváltó tavalyi eseménye a betegbiztosítást
adómentessé tevő – a 2011. évi CLVI. törvénnyel elfogadott – változtatás volt. A módosí-
tás lehetőséget teremt a biztosítási jellegű, az egészségpénztári, megtakarítási típushoz képest kockázati elemet is tartalmazó biztosítások megerősödésére. A piac várható méretét a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tavaly év végén 50 milliárd forintra becsülte.
Szócska visszakozását és az intézkedés felülvizsgálatára tett ígéretét ugyanakkor elsősorban nem az utóbbi reakciók váltották ki, sokkal inkább az a – valóban jogos –felvetés, hogy a Fidesz kezdeményezte, a vizitdíjhoz és közvetve az egészségügyi biztosítási reformhoz kapcsolódó szociális népszavazás után a magánbiztosítás bármilyen ösztönzése visszatetszést kelthet. Szócska állítása szerint a salátatörvény beterjesztői nem egyeztettek az gészségügyért felelős tárcával, a változtatások hatásait ezért még elemezniük kell. Mindez annak fényében különösen meglepő, hogy a MABISZ október közepén rendezett konferenciáján Orbán Viktor kormányfő beszélt a jövőben kétpilléresként elképzelt egészségbiztosítási rendszerről, amelyben az állami mellett egy magánbiztosítási láb adná a finanszírozás alapját.
Az IDEA szerint a bértárgyalások kapcsán ugyancsak az egészségügyért felelős államtitkárság és az egyéb kormányzati erők tevékenységének eltérései tűnnek szembe, ami leginkább a Szócskánál jelentkező információs aszimmetria alapján vált világossá. Az államtitkár egyrészt ígéretéhez híven mindent megtett, hogy a költségvetés ismerten rossz helyzetében lehetőséget biztosítson az orvosi bérrendezésre, másrészt azonban csak utólag szembesült olyan jogszabály-módosításokkal, amelyek ellentmondanak az egészségügyi igazgatás kommunikációjának, és így az ágazatvezetés stratégiájának is. Ilyen a harmadik országból érkező orvosok és egészségügyi dolgozók számára 239 760 forintos havi munkadíjat előíró 44/2011. (XII.16) NGM-rendelet.
Egy másik, a víziközmű-törvényben elrejtett módosítás szerint egészségügyi válsághelyzetben az ország bármely pontjára kirendelhetők az orvosok. Ez a lehetőség az orvosok és rezidensek vitorlájából vonja ki a szelet, amennyiben szlovák kollégáikhoz hasonló tiltakozó megmozdulásként megtagadnák a munkavégzést.
Egyelőre a szállítói tartozások rendezése az elsőrendű cél az ágazatban, ennek forrása
pedig az egészségügy megtakarításaiból származó 27 milliárd forint. Stratégiailag azonban az ágazatban korábban is bevett kontraproduktív hagyományt szentesíti az a kormányrendelet, amely szerint a pozitív szaldójú intézményeknek vissza kell fizetniük a tartozások kiegyenlítésére kapott pénzt az államkincstárba. A puha költségvetési korlát következetes alkalmazása ezzel a fenntartható gazdálkodás ellen hat, az egyébként is alulfinanszírozott egészségügyi szolgáltatókat ez az intézkedés végképp arra ösztönzi majd, hogy a költségvetési keretek iránymutató jellegétől eltekintsenek.
A bemutatott, nagy jelentőségű és sajtónyilvánosságot kapott esetek mellett szinte említést is alig érdemelnek az olyan kiadásnövelő tételek, mint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ötlete, amely a külhoni magyarok számára is ingyenessé tenné a kemoterápiás kezelést (és amelyről Szócska ugyancsak utóbb értesült). Hasonló a fogászati turizmusra szánt, az Új Széchenyi Tervben megpályázható egymilliárd forint. A fogászatot ugyan stratégiai ágazatnak tekinti a kormány, támogatása azonban a helyzet kiélezettsége miatt az egészségügyi ellátórendszeren belül komoly feszültségeket okozhat.
Az ellentmondások mindeddig Szócska helyzetét nehezítették meg, mivel az érdekcsoportokkal folytatott küzdelmek és egyezségek sikere nagymértékben függ az államtitkár szavahihetőségétől és hitelességétől. A kormány diktálta rohamtempó pedig várhatóan a jövőben sem változik, ezért a Semmelweis Terv megvalósíthatóságának és kimenetének fontos fokmérője lesz, hogy az a korábban is megtapasztalt csapdahelyzeteket miként képes megelőzni, illetve kezelni az államtitkár.
