hirdetés

Szócska Miklós ma reggel sem ígért bért

A rezidens szövetség és a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke után Szócska Miklós volt a közrádió hétfő reggeli  műsorának vendége.

Az egészségügyi államtitkár - a Papp  Magor által néhány perccel korábban elmondottakra - elismerte, hogy személyesen már jó ideje nem tárgyalt a rezidensekkel a felmondás-mozgalom következményeiről, de ezt nem ítélte problémásnak. „A rezidensek velem nem is keresték a kontaktust, de a munkatársaimmal többször beszéltek, s hamarosan megy a legújabb ajánlatunk, a pénzügyi maradványból a végzős rezidenseknek fogunk praxist vásárolni”. Egyúttal az elmúlt időszak intézkedéseire utalva megjegyezte, „kevés csoporttal foglalkoztunk többet, mint a rezidensekkel”. Úgy értékelte, amit lehetett, azt megkapták. „Két ösztöndíjprogram, meg a praxisvásárlás, nézzék meg, hogy a gazdasági világválság dacára elért eredményeket mind vissza forgatjuk a bérekbe.”

A riporteri kérdésre, hogy az eü-kasszában maradt 60 milliárd miért nem kerül teljes egészében vissza az egészségügybe, így válaszolt: „meg kell nézni az ország helyzetét”.

A beszélgetés fő kérdése természetesen az volt, hogy összeomlik-e januárban az egészségügy? – Erre az államtitkár bizakodónak mutatkozott. Az önkéntes ügyeletvállalás megtagadásáról úgy vélekedett, hogy ezt a problémát, ha lesz majd bizonyára megoldják helyben - „ezt inkább ádventi riogatásnak tartom”. A felmondások aktiválásáról pedig azt mondta: „ez tragikus taktika, ha bekövetkezik, csak mélyíteni fogja a szakadékot, ezt rossz harcmodornak tartom”. De ezzel együtt igyekezett nyugalmat sugározni, jelezve, az ÁNTSZ-szel együtt megpróbálnak felkészülni, valahogy majd megoldják a helyzetet: „biztos vagyok benne, hogy az orvostársadalom csendes többsége nem fogja ellátatlanul hagyni a betegeket”.

(forrás: MR1 - Kossuth Rádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...