hirdetés

Szívünk Napján ,,Fuss az iskoládért!”

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) ,,Fuss az iskoládért!” elnevezéssel programot hirdet a Szívünk Napjára.

Hazánkban minden ötödik gyerek túlsúlyos, ideje jó részét a számítógép, vagy a tv előtt tölti, a reklámok hatására pedig a csokik, chipsek, cukros üdítők bűvkörében él. Az elmúlt 20 évben gyakorlatilag megháromszorozódott az elhízott gyerekek száma, amely továbbra is rohamosan nő. Két és félszer annyi snacket esznek a gyerekek; a leginkább problémát jelentő termékek az édességek, a cukrozott üdítőitalok, a magas zsír- és sótartalmú rágcsálnivalók, az édesített gabonapelyhek, valamint a gyorséttermi ételek. Ma már bizonyított: ezek reklámjainak özöne közvetlenül felelős az elhízásért, mert ártalmasan befolyásolja a gyermekek még kialakulóban lévő táplálkozási szokásait.

Ma már minden második gyereknek van saját tv-je, naponta átlagosan 2-3 órát tölt a képernyő előtt, s az elhízott gyerekek szüleinek a fele nem is észleli, hogy gyermeke súlyával probléma lenne. Pedig az elhízás a szív- és érrendszeri megbetegedések előszobája. A fiatalok akár már a 30-as éveikben is számolhatnak krónikus betegségekkel, agyvérzéssel vagy infarktussal is.

,,A napi mozgás és a megfelelő diéta alapvető a szív védelméhez. A mozgás hozza magával az egészséges életmód egyéb velejáróit is, hiszen ha kevesebbet ülünk egy helyben, akkor kevesebb időnk lesz arra is, hogy akár unalomból nassoljunk”, mondja dr. Becker Dávid, a MKT főtitkára, aki szerint most a gyerekeken a ,,világ szeme”, mert a megelőzést, az egészségtudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni. Amit nagyon nehéz megtenni: a példamutatás, a saját életmód megreformálása. Ha nincs jó példa a gyerek előtt, aligha él majd aktív életet”– folytatja a kardiológus. Ennek elősegítésére a társaság szeptember 24-én mindenkit vár a Millenáris Parkba, az erre a napra meghirdetett közös futásra. A „Fuss az iskoládért!” akció az egyetlen, ahol a részvétel élménye mellett saját iskolájukért is versenybe szállhatnak a résztvevők.

A „Fuss az iskoládért!” akció során a résztvevők általános vagy középiskolák javára gyűjthetnek pénzt. Minden részvétel a programban és minimum lefutott (vagy lesétált) kör a támogatók jóvoltából 500 forintot ér. Ezt lehet a befutás után felajánlani egy tetszőlegesen választott oktatási intézménynek. A programban részt vevő iskolák között a felajánlások arányában összesen egymillió forintnyi sportszerutalványt osztanak ki.

A jelentkezési lapokat 2017. szeptember 19-ig a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják.

(forrás: Magyar Kardiológusok Társasága)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...