hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Szijjártó: Magyarország képes lenne az önellátásra egy újabb egészségügyi vészhelyzetben

Magyarország, a koronavírus-járvány tapasztalataiból tanulva, mára képessé vált arra, hogy előállítsa magának a szükséges eszközöket egy újabb egészségügyi vészhelyzet esetén, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jászapátiban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hazai tulajdonú Radius Signage Kft. elkészült beruházásának átadásán elmondta, hogy a 650 millió forintos fejlesztés keretében a magyar vállalat ezer négyzetméteres gyártócsarnok épített, amelybe új gépek és berendezéseket kerültek. A projekt nyomán a vállalkozás képessé válik orvosi, műtőben is alkalmazható eszközök gyártására, amely fejlesztést az állam 250 millió forinttal támogatta, így segítve 63 munkahely megőrzését Jászapátiban.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenkét év a válságok időszaka volt, amelyben a pandémia is hatalmas kihívások elé állította a világot, és még a legnagyobb és legerősebb államok némelyikében is megroppant az egészségügyi rendszer a nehézségek súlya alatt. Felidézte, hogy komoly globális hiány alakult ki az ellátórendszerek működéséhez szükséges alapvető eszközökből. Mint mondta, szabályos "beszerzési hajtóvadászatok" indultak, ezért "az orvosi eszközök megléte és nemzeti gyártási kapacitása mára nemzetbiztonsági jelentőségű kérdéssé vált". "Az egyik legfontosabb tanulság, hogy ha egy ország nem rendelkezik azon stratégiai képességekkel, amelyek megléte békeidőben talán logikátlannak tűnik, akkor kiszolgáltatott lesz, amikor baj van, és másokon múlik majd, hogy túlél-e egy ilyen krízishelyzetet", fogalmazott.

Szijjártó aláhúzta, hogy hazánk mára biztonságban van, ugyanis egy újabb vészhelyzet esetén elő tudná állítani a szükséges felszereléseket, hamarosan az oltóanyag-gyártási kapacitások is kiépülnek, illetve "szépen haladunk az önellátás irányába" az orvosi eszközök tekintetében is. Az orvosi eszközgyártás termelési értéke 2020-ban 13 százalékkal, 2021-ben 12 százalékkal, az idei év januárjában pedig 36 százalékkal bővült. Tavaly a 2010-es szinthez képest 2,5-szeres volt a növekedés, tájékoztatott.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az egészségügyi ellátás a járvány idején mindvégig működőképes maradt Magyarországon, a kormány pedig segély helyett munkát kívánt adni az embereknek. Ezért meghirdették a beruházásösztönzési programot, amelynek keretében 1434 cég 1700 milliárd forintnyi értékben hajtott és hajt végre fejlesztéseket, így hozzájárulva 270 ezer munkahely megőrzéséhez.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...