hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A beteg nem perelt, de panaszt tett

Székely-ügy: jogi és etikai szabályokat is megsértettek

Az államilag finanszírozott szívműtéthez kapcsolódóan egy privát mellplasztikai műtétet is elvégeztek a betegen a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, írja az Index.

Az Index információi szerint szerdán és csütörtökön legalább 3 műtét maradt el amiatt, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója elbocsátotta az ország egyik legjobb és legnagyobb tapasztalattal rendelkező szívsebészét, és emiatt egy közvetlen munkatársa is felmondott. Mivel a csak néhány kisebb vágással járó műtétet egyedül Székely László végzi az intézetben, a műtétre váró betegeknek azt tudták felajánlani, hogy a mellkas felnyitásával végzik el az operációt, ők azonban ezt nem vállalták.

Andréka Péter főigazgató a lap kérdéseire megírta, súlyos jogi-etikai vétség miatt kényszerült felmenteni a munkavégzés alól Székely Lászlót. Ez a döntés egy több hete tartó vizsgálat eredményeként született, és meghozatalában egy teljes szakértői és jogi apparátus segédkezett. A betegutak teljes és tudatos összekeverése, vagyis az államilag finanszírozott szívműtét és a privát plasztikai műtét egy időben történő elvégzése nem engedélyezhető – olvasható Andréka levelében.

Mint a lap megtudta, Székely László tavasszal egy olyan betegen hajtott végre minimál invazív beavatkozással járó szívbillentyű műtétet, akinek mellimplantátuma volt. Ez a mellimplantátum azonban már sérült volt, ami a műtét során szövődményeket okozott. Az orvosi team előzetesen tájékoztatta a beteget arról, hogy ha szükség lesz a tönkrement mellimplantátum cseréjére, ahhoz plasztikai sebészt is hívnak. Ezt azzal indokolták, hogy a beteg mellkasa így a műtéti hegek miatt nem fog torz állapotban összeforrni, és nem kell hosszabb ideig várnia arra, amíg újabb mellimplantátumot kaphat. A beteg ebbe beleegyezett. Székely úgy döntött: a szívbillentyű-műtét után a mellplasztikát is elvégzik, hogy a teljes ellátás megtörténhessen egyszerre. 

Az ilyen plasztikai műtéteket azonban az egészségbiztosító nem finanszírozza. A műtét specialitása tehát az volt, hogy egy részét az intézet orvosai, egy részét pedig egy máshonnan odahívott magánorvos végezte. A szívbillentyű-megtartó műtét sikerült, de a komplikációk miatt a beteg hosszabb ideig intenzív terápiás ellátására szorult, felépülése lassú volt.

A történtek miatt zajlott egyeztetés a kórház vezetése és a beteg között, ezekre azonban Székely Lászlót nem hívták meg. A beteg nem indított pert sem az orvos, sem a kórház ellen. Az intézménynek elküldött panaszában leginkább azt nehezményezte, hogy érzése szerint a műtét után az intenzív osztályon durván bántak vele, emberi méltóságában megbántották.

Andréka Péter megbízott főigazgató azt írta: a hatályos jogi és etikai szabályokat még a legkiválóbb szakembereknek is be kell tartaniuk. Jóérzésű és felelősségteljes orvosként nem hozhatnak betegeik nélkül döntéseket az ő életüket befolyásoló kérdésekben. Andréka szerint ezen túl megsértették a szigorú dokumentációs rendet azzal, hogy egy szívműtét alatti nem sürgős, ismeretlen típusú és forrású implantátummal egy jogtalanul elvégzett emlőplasztikai beavatkozást tudatosan elrejtettek.

Míg az Index azt írja, Székely elbocsátásával többen nem értenek egyet az intézetben, ezért egy petíciót is megfogalmaztak, amelyet már legalább ötvenen aláírtak, a Népszava arról számol be, Facebook-csoportot alakítottak a főorvos betegei, akik úgy vélik ellátatlanok maradnak.

(forrás: Index, Népszava)
hirdetés

Könyveink