hirdetés
2025. augusztus. 21., csütörtök - Sámuel, Hajna.
hirdetés

Sebészeti robot érkezik az onkológiára

Magyarországon minden feltétel adott a sikeres szervátültetésekhez – mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy februárban elvégezték a tízezredik szervátültetést Magyarországon.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, "a szakmai teamek és eszközök világszínvonalúak, a finanszírozás rendelkezésre áll, és az elmúlt évek tapasztalatai szerint ma már csak donorkérdés, hogy mennyi transzplantáció történik Magyarországon." Egyben történelmi jelentőségűnek nevezte Magyarország Eurotransplanthoz történő 2013-as csatlakozását. Az államtitkár hozzátette: az európai szervkoordinációért felelős szervezethez történt csatlakozás óta 30 százalékkal emelkedett a magyar betegekbe beültethető donorszervek száma. Úgy fogalmazott, a magyarországi transzplantációk területén van még teendő, mint mondta, a következő fontos lépés a műtéten átesett betegek rehabilitációja lesz.

Szabolcs Zoltán, a Semmelweis Egyetem szívtranszplantációs program vezetője a tízezredik operációról elmondta, az tulajdonképpen egy kettős szervátültetés volt, egy 34 éves nő kapott egy műtét keretében szívet és vesét. A páciens, akinél hét évvel ezelőtt már történt egy szintén kettős szív-vese átültetés, jól van, jelenleg rehabilitálják. A beteg a februári műtét előtt 36 napot töltött a sürgősségi várólistán, és 31 sikertelen szervfelajánlás után sikerült számára megfelelő szervet elfogadni - ismertette a szívsebész professzor. Szabolcs Zoltán felelevenítette, hogy az első magyarországi szívátültetést 1992-ben végezték el, az akkor műtött beteg azóta is él. Azóta 475 felnőtt szívátültetést végeztek Magyarországon, közülük többeken már másodszor hajtottak végre szívátültetést. Az Eurotransplanthoz történő csatlakozás felgyorsította a szervátültetéseket Magyarországon, azóta 270 felnőtt szívátültetésre került sor, ami több, mint a csatlakozás előtti műtéti szám – tette hozzá.

Rényi-Vámos Ferenc, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika docense, az OOI osztályvezető főorvosa elmondta azt is, kormánydöntés értelmében hárommilliárd forint fordítható a magyarországi tüdőtranszplantációs program és a mellkassebészet fejlesztésére és kiterjesztésére. Az elképzelések szerint szeretnének egy olyan szakmai bázist létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy a környező országok tüdőtranszplantációra szoruló betegeit Magyarországon operálhassák – tette hozzá a főorvos. Az összegből lehetőség lesz egy világszínvonalú technológiát képviselő sebészeti robot beszerzésére is. Ónodi-Szűcs Zoltán ehhez hozzátette: az OOI-n elhelyezni tervezett sebészeti robot egy pilot-program része lesz, és ha jók a tapasztalatok, akkor a másik három orvosegyetemen is működne egy-egy ilyen műszer.

Rényi-Vámos Ferenc emlékeztetett arra is, az első magyarországi tüdőátültetésre 2015 decemberében került sor, azóta több mint negyven ilyen beavatkozást végeztek itthon. (Korábban a tüdőátültetésre szoruló magyar betegeket Bécsben műtötték.)

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...