hirdetés

Rekordmennyiségű forrás hasznosul a hazai kutatás-fejlesztésben

A kutatóintézeti szféra megerősítésének eredményeként a ráfordításaik egy év alatt 9 százalékkal, közel 77 milliárd forintra emelkedtek.

A magyarországi GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások 1990 óta nem tapasztalt magasságba, 1,61 százalékra nőttek 2020-ban. A tavaly felhasznált forrásmennyiség a 2009-es tétel több mint két és félszerese, mintegy 771 milliárd forint volt. Az állami költségvetési ráfordítások összege 2010 óta lényegében megduplázódott, az elmúlt évben már 251 milliárd forintot tett ki – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

A Központi Statisztikai Hivatal éves összegzése szerint a mintegy két évtizede folyamatosan növekvő vállalati ráfordítások az összes K+F költés több mint háromnegyedére rúgtak. A kormány a felsőoktatási intézményeket állítja az innovációs ökoszisztéma középpontjába. Az egyetemek K+F kiadásai és beruházásai először múlták felül a 100 milliárd forintot. Már látszanak a kutatóintézeti szféra megerősítésének eredményei is, ráfordításaik egy év alatt 9 százalékkal, közel 77 milliárd forintra emelkedtek.

Kiemelt cél a hazai innovátorok minél sikeresebb részvétele az uniós KFI keretprogramokban, ezzel is növelve nemzetközi beágyazottságukat. A külföldi források az előző évekhez képest kiugró mértékben, közel 40 százalékkal emelkedtek, így a több mint 128 milliárd forint ebben a kategóriában az elmúlt két évtized legnagyobb összegének számít.

A kormány a megfogalmazott stratégiai jövőkép szerint a kutatás-fejlesztési források bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított arányát 3 százalékra kívánja emelni 2030-ra. A finanszírozás bővítése mellett új intézményrendszer kialakítása is támogatja azt a törekvést, hogy Magyarország az évtized végére jelentős innovátorrá váljon. Megemelt keretből gazdálkodhat, és komoly infrastruktúrafejlesztéseket valósíthat meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. Tizennégy Tudományos és Innovációs Park jön létre a helyi adottságokra építve, az egyetemek és vállalkozások kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében. A felfedező és kísérleti kutatások eredményeinek hasznosítását, a tématerületek hazai szakmai műhelyeinek összekapcsolását ösztönzik a Nemzeti Laboratóriumok. Idén ősszel megalakult az alkalmazott kutatásokat támogató Bay Zoltán Kutatóintézet-Hálózat is.

Schanda Tamás kiemelte: „A kormány célzott támogatási programokkal, a munkafeltételek javításával bővíti a hazai kutatók számát, teszi lehetővé képességeik kibontakoztatását. Már tavalyelőtt teljesítettük azt a 2020-ra előirányzott stratégiai célt, hogy létszámukat a 2013-as 38 ezerről 56 ezerre növeljük. Sikerült még feljebb lépni: tavaly több mint 62 ezer kutató dolgozott Magyarországon. A magas hozzáadott értékű, tudásalapú foglalkoztatás térnyerését tehát a vírusválság sem fogta vissza, sőt, inkább felgyorsította. A legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, köztük az IT szektorban és a szakmai, tudományos tevékenységekben jött létre.”

hirdetés

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...