hirdetés

Reggel fél héttől dolgoznak, de csak héttől kapnak fizetést

Akár fél órával a hivatalos munkakezdés előtt is szolgálatba állhatnak a mentődolgozók, de ezért nem kapnak fizetést, és a munkavégzésüket sem dokumentálják megfelelően, írja a Magyar Hang. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) szerint rendezni kell a régóta fennálló gyakorlatot.

„Reggel hét órakor kezdődik a szolgálat, a mentődolgozók nagy része azonban már fél hétkor átveszi a mentőautót, és akár riasztásra is kivonul. A gyakorlat évtizedek óta működik, de ez egyszerre vet fel munkaügyi és jogi problémákat” – Lengyel Tibor, a MOMSZ elnöke annak kapcsán beszélt erről a Magyar Hangnak, hogy nemrég nyilvánosságra került a Közép-magyarországi régióban lévő mentőállomás vezetőjétől egy levél, amiben kötelezte a dolgozókat a korábbi munkakezdésre.

A mentőegységek mintegy 80 százalékánál reggel hétkor történik a szolgálatváltás. A belső szabályzat szerint az átadó és az átvevő személyzetnek közösen kell ellenőriznie a járművet, annak felszerelését és műszaki állapotát. Erre körülbelül 15 percet írnak elő, miközben az egyik személyzet munkaideje hétkor véget ér, a másiké ugyanakkor kezdődik. „A kórházakban ezt ölelkező váltásnak nevezik. Van egy negyedórás vagy félórás időszak, amikor mindkét dolgozó munkaidőben van, és át tudják adni egymásnak a feladatokat. A mentőknél ezt is rendezni kellene” – fejtette ki az elnök.

A lap szerint a korábbi váltás gyakorlata részben azért alakult ki, mert egy 24 órás szolgálat végén érkező riasztás akár további két-három órával is meghosszabbíthatja a munkát. A reggel korábban érkező kollégák ezt próbálják megelőzni. Csakhogy aki fél hétkor átveszi az autót, attól kezdve munkát végez akkor is, ha éppen nem kap riasztást. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogyha valaki fél héttől dolgozik, akkor kapja meg érte a fizetését. A helyzet akkor válhat igazán problémássá, ha a hivatalosan hétkor kezdő személyzet már fél hétkor kivonul. Előfordulhat ugyanis, hogy a mentésirányításra használt táblagépen még az előző egység tagjai szerepelnek, így a betegellátás dokumentációja sem a ténylegesen dolgozók nevén készül. Hasonló bizonytalanságot jelent, ha a leváltott dolgozó fél hétkor hazamegy, miközben a jelenléti ív szerint hétig szolgálatban van. Egy esetleges balesetnél ez komoly jogi kérdéseket vethet fel.

A mentőszolgálat belső szabályzata ugyan legfeljebb 30 perccel korábbi váltást engedélyez, annak díjazását és pontos adminisztrációját azonban nem rendezi. A MOMSZ elnöke az ügyben már egyeztetett az OMSZ új főigazgatójával, Constantinovits Miklóssal, akivel megállapodtak a gyakorlat közös felülvizsgálatáról. A munkáltatóval javuló kapcsolat éles ellentétben áll az egészségügyi tárcához fűződő viszonnyal. Lengyel Tibor szerint ugyanis hiába keresték meg többször az új minisztériumot, érdemi tárgyalásra máig nem került sor.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Magyar Hang)

cimkék

hirdetés

Könyveink