hirdetés

Négyből egy fogorvos nem ad számlát

Rászálltak a fogorvosokra

A magánfogorvosok leggyakrabban a számlaadásról feledkeznek meg – különösen a munkaidő utáni, esti konzultációk során – írja a Délmagyarország.

Rászálltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a fogorvosokra. Tavaly 160 magánszolgáltatónál jelentek meg adóellenőrök, akik valamilyen beavatkozást igénybe véve vizsgálódtak. Kiderült: a magánfogorvosok leggyakrabban a számlaadásról feledkeznek meg – írja a Délmagyarország.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának tájékoztatása szerint a szolgáltatás ellenértékéről az orvosok negyede nem állít ki nyugtát vagy számlát. Ezért egymillió forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki.

Hogy ez miért fordulhat elő mégis ilyen nagy arányban, Pinke Ildikó megyei szakfelügyelő főorvos adta meg a lehetséges választ. A fogorvosok nyugati árakon veszik meg a felhasznált anyagokat és rendelőjük berendezését, betegeiktől azonban jóval kevesebbet kérhetnek csak, mint a Soprontól nyugatra praktizáló kollégáik. Hasonló helyzetben vannak tehát, mint más szakmák orvosai, akiknek azonban ott a hálapénz, amelyet épp most legalizálnak a kórházak jelenős részében. Mivel a fogászatban ilyen nem létezik – folytatta Pinke Ildikló - az egyetlen kiskapu a számla elmaradása volt. Természetesen ezt hivatalból elítéljük, de ha jól belegondolunk, nem más ez, mint jó magyar szokás, hiszen más orvosi rendeléseken vagy a fodrásznál is viszonylag ritkán kapunk számlát.

Korábban épp az alacsony jövedelmek miatt nem is ellenőrizték az orvosokat – tette hozzá a megyei szakfelügyelő. Amennyiben ez most megváltozik, az megemelheti a szolgáltatások árait. A NAV bejelentette: a korábbi ellenőrzési tapasztalatok, valamint a szolgáltatásokat igénybe vevők részéről érkező közérdekű bejelentések miatt a fogorvosok továbbra is fokozott adóellenőrzésre számíthatnak.

hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...