hirdetés
2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés

Pusztai: Nincs főnök az egészségügyben

Azok a magánszolgáltatók, akiktől most az állam fel akarja vásárolni a CT- és MRI-készülékeket, nyugodtan fordulhatnának az Európai Unióhoz – mondta Pusztai Erzsébet orvos, korábbi államtitkár az Index-nek.

„Nagyon régóta nincs egyértelmű főnök az egészségügyben (...) 2010 óta pedig világosan lehet látni, hogy noha volt olyan államtitkár, aki komoly koncepciót készített az ágazat átalakítására, akkor sem aszerint működött a rendszer” – fogalmazott az Index Konkrétan című műsorában Rónai Egonnak Pusztai Erzsébet, aki szerint az egészségügy pontosan az oktatás mezsgyéjén halad. „Ez egy kormányzási módszer, úgy néz ki, mintha lenne felelős minisztérium, ugyanakkor nem ott dőlnek el az ágazattal kapcsolatos döntések”  magyarázta a korábbi államtitkár.

A CT- és MRI-vizsgálatok államosításáról elmondta, az ilyen és ehhez hasonló döntésekből súlyos, rendszerszintű problémák adódhatnak. Kifejtette, ha a magánszektort teljesen kivezetik a területről, és ugyanaz lesz  jelen esetben az állam  a finanszírozó, a szolgáltató, a szabályozó és az ellenőrző szerv, akkor nem a beteg érdeke fog érvényesülni, hanem a tulajdonosé.

Rónai Egon kérdésére elmondta, a témában valóban társadalmi egyeztetés indul, azonban egy rapid módon, szinte három nap alatt átnyomott törvényjavaslatról. „Milyen eljárás ez?” – tette fel a kérdést Pusztai Erzsébet, aki szerint azok a magánszolgáltatók, akiktől most az állam fel akarja vásárolni a CT- és MRI- készülékeket, nyugodtan fordulhatnának az Európai Unióhoz a szabad szolgáltatásáramlás sérülése miatt.

Pusztai Erzsébet szerint ez nem szakmai döntés, és nem a betegek érdekét szolgálja, hanem az ágazaton kívülről érkező gazdasági lobbiérdekeknek tesz eleget. „Mindezt az is alátámasztja, hogy egyszerre született döntés az államosításról, illetve egy ezzel ellentétes döntés, a kórházi gyógyszertárak kiszervezéséről” – vélekedett a 99 Mozgalom tagja, aki elmondta azt is, nem igazán tudja, mi történik a kampányfinanszírozás körül.

További részletek, hang- és képanyag

(forrás: Index)

cimkék

Könyveink

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...