hirdetés

Pénztárcák, mágneses viharban

Egészségi állapotfelmérésnek álcázott termékbemutatóról tudósít az Origo, megjegyezve, hogy a szóbanforgó magnetoterápiás eszköz reklámozását már augusztus végén betiltották.

Mint a három és fél órás (!) előadás során elhangzott, a pulzáló elektromágneses terápia növeli a véroxigénszintet, megnyitja a hajszálér-hálózatot, ezzel csillapíthatja a fájdalmakat, enyhítheti a magas vérnyomást, csökkentheti a trombózis kialakulásának esélyét, és egy sor, vérkeringéssel összefüggő panaszra lehet gyógyír. Bár az előadó kikérte magának, hogy termékbemutatót tartana, videóval, klipekkel és szóban is ismertette az Elixor Divine nevű magnetoterápiás eszközt, illetve az Elixor-terápia általános működési elvét és hatásait, összevetve az Elixor-készülékek árait a konkurencia termékeivel – idézi fel a lap, melynek cikkéből az is kiderül, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) augusztus végén felfüggesztette a Elixor Divine készülék forgalmazását, reklámozását pedig megtiltotta.

A döntés indoklásában szerepelt, hogy a géphez csatolt használati útmutatóból nem derül ki világosan, mely betegség kezeléséhez melyik program használata ajánlott, illetve az EEKH a készülék klinikai értékelését is hiányosnak ítélte.

A magnetoterápiát hívei általában ízületi gyulladásokra, reumás fájdalmakra, vérkeringési panaszokra ajánlják. Működései elve, hogy pulzáló elektromágneses sugárzásnak teszik ki a problémás testfelületet – az alacsony frekvenciájú, 1-70 Hertz közötti mágneses jelek elvileg növelik a sejtek áteresztő képességét, fokozva anyagcseréjüket, ami növelheti a vér oxigénszintjét is.

Hatékonyságáról megoszlanak orvosi szakvélemények: Csiki Zoltán orvos az IME egészségügyi szaklapban például 20 oldalas tanulmányban mutatta be a kiegészítő gyógymódként használt magnetoterápia szerinte egyértelműen pozitív hatásait.

Az Origo által megkérdezett szakértők viszont inkább szkeptikusak voltak: „A magnetoterápia blöff, semmilyen hatása nincs, de legalább veszélytelen, azt leszámítva, hogy kiüríti a pénztárcát" – idézik Erdélyi Judit kardiológus szakorvost az origo.hu-n.

(forrás: origo)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...