hirdetés

Penészt, mocskot, rovatetemeket találtak a szekszárdi tüdőosztályon

Egészen durva megállapításokat tett a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban Szekszárdon végzett „infekciókontroll vonatkozású hatósági ellenőrzés” nyomán a Tolna Vármegyei Kormányhivatal – tette közzé Hadházy Ákos a Népszava szerint.

A kormányhivatal népegészségügyi főosztályának közleményként nyilvánosságra hozott döntéséből szó szerint is idézett a független országgyűlési képviselő, hogy megmaradjon a jövőnek, ugyanis mint kiderült, a hivatali honlapon csak november 19. és december 4. között látható. Nem csoda, hogy a lehető leghamarabb el akarják tüntetni a kritikus szemek elől, ugyanis valóban megdöbbentő megállapításokat tartalmaz a dokumentum.

„Általánosságban, az osztály több helyiségében, kórteremben takarítási jellegű problémák állnak fenn (bogártetemek, szennyezett padozat); ezért Ügyfél gondoskodjon a napi fertőtlenítő hatású takarítás megvalósulásáról. (...) A kórtermekben több elhasználódott, kopott, anyagában sérült berendezési tárgy (éjjeli szekrény, betegágy, kisszék) áll a betegek használatában; a kórtermekben a falak állapota több helyen higiéniai szempontból nem megfelelő (málló festékű, a vakolatot szabadon hagyó felületek, beázás/leázás jelei); ezért Ügyfél gondoskodjon a berendezési tárgyak felületének résmentessé tételéről, olyan állapotba hozásukról, hogy a megfelelő fertőtlenítés biztosítható legyen a felületeiken; gondoskodjon a falak moshatóvá, fertőtleníthetővé tételéről.”

Mint kiderült, a „kemény” harmincezres bírságot nem csak a fentiek miatt szabta ki a kormányhivatal, mert találtak még a kezelőhelyiségben lejárt sterilitású oxigénmaszkot és intravénás kezeléseknél használt úgynevezett szárnyas tűt, illetve a női vécében nem találtak ülőkét, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...