hirdetés

Patológiai és pszichiátriai fejlesztések valósultak meg több kórházban

Országszerte 43 patológiai osztály és tizenhárom megyei kórház pszichiátriai osztályának infrastruktúráját fejlesztették a Széchenyi 2020 program több mint 20 milliárd forintos támogatásával, közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).

A diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat fejlesztését célzó, 16,7 milliárd forintos projekt részeként a patológiai osztályok számára a szövettani vizsgálatokhoz szükséges, korszerű patológiai berendezéseket ( a többi közt nagy teljesítményű, immunhisztokémiai automatákat, mikroszkópokat) szereztek be, és felújítják az osztályokat. Emellett nyolc megyei kórházban korszerű, pneumatikus csőpostarendszer jött létre, írták közleményükben.

A fejlesztések gyorsabb és pontosabb diagnózist tesznek lehetővé, így csökken a leletkiadási idő, a korszerű kórházi mintaszállítással pedig sok munkaidőt és költséget lehet megtakarítani. A patológiai osztályokon az elhunytak hozzátartozói számára méltó kegyeleti helyszíneket is kialakítottak, és javultak a szakdolgozók munkakörülményei.

Beszámoltak arról is, hogy a projekt keretében korszerű labordiagnosztikai módszertant dolgoztak ki, és képzést tartottak laboratóriumi konzulensek számára. A pszichiátriai osztályokon az akut ellátás komfortfokozatának javítása és a betegellátás biztonságának növelése érdekében 3,8 milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg. Az érintett osztályokat korszerűsítették, és terápiás foglalkoztató helyiségeket hoztak létre, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban egy teljesen új pszichiátriai részleget alakítottak ki, valamint megújultak a betegellátási és ellátásszervezési folyamatok.

A projekt céljai között volt megyénként legalább egy, aktív betegellátásra alkalmas pszichiátriai osztály kialakítása, ahol korszerű, hatékony, differenciált terápia áll rendelkezésre. A fejlesztéssel megerősödött a hazai akut pszichiátriai osztályok infrastrukturális állapota, a betegellátási körülmények biztonsága, írta a főigazgatóság.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...