hirdetés
2025. június. 17., kedd - Laura, Alida,.
hirdetés

Partneriskolai együttműködés a minőségi utánpótlásért

Pályaválasztást segítő partneriskolai megállapodást írtak alá iskolák a Pécsi Tudományegyetemmel az egészségügyi szakember utánpótlás érdekében is.

Az eseményen Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (PTE ETK) dékánhelyettese az Egészségtudományi, Sporttudományi Szakmai Életpálya Modell előnyeit ecsetelte, mely az érdeklődő diákok pályaválasztásának támogatásán keresztül a tanulók érdeklődésének feltárását, képességeik kibontakoztatását segíti elő. Fontos cél, hogy az Egészségtudományi Kar a korábbi évek kimagasló színvonalán legyen képes ellátni oktatási feladatait, ezzel biztosítva a nélkülözhetetlen szakemberek országos utánpótlását. Ennek érdekében a PTE ETK munkatársai az egyetem fenntartásában működő egészségügyi szakképző intézményekkel közösen kidolgoztak egy stratégiai együttműködési rendszert. Az életpályaprogram megvalósítása során az alap- és középfokú oktatási intézményekkel szoros együttműködésben az általános- és középiskolai tanulóknak lehetőségük nyílik megismerni az egészségügyi életpályát, annak nehézségeit, valamint pozitív oldalait és döntésük esetén érdemi, gyakorlati és eredményes segítséget kaphatnak annak érdekében, hogy az egészségügyi technikumokba vagy az Egészségtudományi Karra felvételt nyerjenek. 

Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere az együttműködés fontosságát emelte ki, ami a szakember utánpótlás elősegítésével a kaposvári és Somogy vármegyei lakosok egészségének megőrzését és a szakszerű ápolást, gyógyítást szolgálja.  Képzett és elhivatott szakemberek tudják hatékonyan működtetni az egészségügyi és a szociális intézményeket. A cél, hogy a lakosság számára ezek a szolgáltatások továbbra is magas színvonalon elérhetőek legyenek. 

Az együttműködési megállapodással a PTE ETK fenntartásában működő szakképző intézmények és az általános iskolák eddigi együttműködésüket mélyítik el, és rögzítik elkötelezettségüket. A partneriskolai program résztvevői az iskolák pályaorientációs, pályaválasztási és saját beiskolázási, valamint a PTE ETK-hoz történő beiskolázási orientációs programok, események megvalósítása során jogosulttá válnak "A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Egészségtudományi, Sporttudományi Szakmai Életpálya Modell Programjának Stratégiai Partnere és Módszertani Intézete" elnevezés és tábla használatára. Az általános iskolák tanulói valamint szüleik igény szerint egyéni vagy csoportos segítséget kaphatnak az egészségügyi technikumok és a kar munkatársaitól szakmai programok, demonstrációs, szimulációs programok szervezésében, megvalósításában. Ha kérik, az egészségügyi-, szociális- és sporttudományi pályaorientáció és pályaválasztás céljából megszervezik munkahelyek, intézmények működésének bemutatását, meglátogatását. A partneriskolai programba bekapcsolódó iskolák kérhetik, a technikumok és az ETK pedig vállalják elsősegélynyújtó képzések, bemutatók, az egészségügyi-, szociális- és sporttudományi területre történő pályaorientációval, pályaválasztással kapcsolatos tájékoztatók, szakmai programok, így a nyíltnapok, szakmák éjszakája, szakmai kirándulások megvalósítását. 

A partneriskolai programba bekapcsolódó általános iskola esetében ötödik osztálytól, középiskola esetében tizedik évfolyamtól kezdődően vállalja, hogy a helyi tantervébe beépíti az egészségügyi szakmai területre történő orientációs programokat, így az osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket, tanítás nélküli iskolai napok kötelező programelemeit. 

E tevékenységek eredményeként a PTE ETK és a fenntartásában működő szakképző intézmények az érdeklődő fiatalok és felnőttek számára, választásuk esetén továbbtanulási lehetőséget, már a tanulmányok alatt ösztöndíjat, vagy duális képzésben jövedelmet, majd biztos életpályát nyújtanak. A munkáltatóknak pedig biztosítják az igényeik szerinti szakmai oktatást és képzést a munkaerő utánpótlása érdekében.

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...