hirdetés

Parlament: a munkaalkalmassági vizsgálattól a gyógyszerek helyettesíthetőségéig

Megszűnik az általános kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat, új bértáblát kapnak a szakdolgozók, szigorodnak a kórházi vezetőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok.

A képviselők hétfőn 135 igen, 45 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett megszavazták a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosítását. A jogszabály értelmében megszűnik az általános munkaköri alkalmassági vizsgálat, de a jogszabály és a munkáltató meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkoztatásokat, amikor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat.

Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény módosítása kötelezi az önkéntes pénztárakat, hogy rendelkezzenek honlappal és a közzétételi kötelezettségeiknek azon tegyenek eleget.

Jövő márciustól új bértáblát vezetnek be az egészségügyi szakdolgozóknál. Az Országgyűlés 135 igen, 26 nem szavazattal és harminc tartózkodás mellett elfogadta a Belügyminisztérium előterjesztésére azt a jogszabályt, amely jövő március 1-től az egészségügyi szakdolgozók számára új, sávos fizetési rendszert vezet be, meghatározva az egyes kategóriákban a minimálisan és maximálisan fizethető bért. Ennek eredményeképpen az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére jövőre eléri az orvosi átlagalapbér 37 százalékát.

Jövő február 15-től szigorodnak a kórházi intézményvezetőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok: tilos lesz a tulajdonszerzés minden egészségüggyel összefüggő tevékenységet végző gazdasági társaságban, és összeférhetetlen lesz az egészségügyi szolgáltatást is nyújtó, illetve a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagság. A tilalom a közeli hozzátartozóra is kiterjed majd.

Azt is rögzítették, hogy az országos gyógyintézetekben és a vármegyei kórházakban a vezetői juttatást a jövőben az Országos Kórházi Főigazgatóság helyett az egészségügyért felelős miniszter határozza meg, és mértékét egyoldalú munkáltatói intézkedéssel csökkentheti.

Az elfogadott törvény szerint a gyógyszerek helyettesíthetőségéről a jövőben nem csak gyógyszerész, hanem a gyógyszert kiadó személy is tájékoztatja majd a beteget, és ki is adhatja a helyettesítő gyógyszert. Ennek feltételeit miniszteri rendeletben szabályozzák majd.

Az egyetemeket és a kutatóintézetek érintő törvénymódosításokat fogadtak el. Az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról döntött az Országgyűlés 135 igen, 50 nem és 7 tartózkodó szavazattal. A jogszabály támogatja a Nobel-díjas magyar kutató, Krausz Ferenc kutatásainak a Semmelweis Egyetemmel való összekapcsolását. Módosul a Magyar Kutatási Hálózat szervezeti struktúrája, és az egyetemek hatáskörébe kerül az új Nemzeti Kiválósági Program és kooperatív doktori program lebonyolítása. A Semmelweis Egyetemhez kerül jövő márciustól az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Amerikai úti és az Országos Mozgásszervi Intézet Szanatórium utcai telephelye.

Legalább egymillió forintos bírság szabható ki arra a dohány-kiskereskedőre, aki 18 év alattiakat szolgál ki dohánytermékkel. A sarkalatos passzusokat is tartalmazó, fideszes képviselők által kezdeményezett szigorítást 144 igen szavazattal, 32 ellenében és 16 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A fizetendő összeg további jogsértések esetén folyamatosan nő: a korábban már megbírságolt kereskedőkre az újabb alkalmakkor az előző bírság másfélszeresét kell kiszabni. A bírság összege egészen 10 millió forintig emelkedhet. Ismételt szabályszegés esetén az üzletet 30 napra bezáratja a hatóság. Nem nyújthat be ismételten engedélykérelmet dohánytermék kiskereskedelmére az, aki a fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezéseket korábban megsértette, és ezért a korábbi engedélyét a hatóság visszavonta.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...