hirdetés

Pályaorientációs nyílt napot tart a Honvédkórház

A kézhigiénia világnapja alkalmából pályaorientációs nyílt napot rendez az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház, az egész napos programra elsősorban középiskolásokat várnak.

Wikonkál Norbert, az ÉPC-Honvédkórház főigazgatója a rendezvényen az MTI-nek elmondta, a nyílt napra olyan fiatalokat várnak, akik érdeklődnek az egészségügy, illetve az egészségtudományok iránt. A programok során egyúttal a kézhigiéné fontosságára is felhívják a figyelmet, annak helyes elsajátítását próbálhatják ki, gyakorolhatják az érdeklődők.

A kézhigiéné, a kézfertőtlenítés egy kórházi környezetben elengedhetetlen, metódusának automatikusnak kell lennie a kórházi dolgozók körében, azonban ugyanilyen fontos, hogy a látogatók is tisztában legyenek az alapvetésekkel - tette hozzá.

A pályaorientációs nyílt napra elsősorban még pályaválasztás előtt álló középiskolásokat várnak, akik a kórház aulájában berendezett "kórtermi állomásokon" ismerkedhetnek meg a gyógyítás különböző fázisaival.

Wikonkál Norbert elmondta, az érdeklődők megismerkedhetnek egy kórházi műtővel, az ott használatos műszerekkel, eszközökkel, azok használatával, megnézhetnek egy koraszülöttellátó részleget, gyakorolhatják a sebvarrást és a kézmosás, a kézfertőtlenítés összes fázisát begyakorolhatják.

Kitért arra, hogy délutántól "hospital tours" séták lesznek, amelynek keretében bemutatják a rendelőintézet, a sürgősségi betegellátó centrum működését, a kórház képalkotó diagnosztikai egységét, a labordiagnosztikát, valamint a központi sterilizálót is.

 Wikonkál Norbert főigazgató beszél a kézhigiéné világnapja alkalmából középiskolás diákoknak rendezett pályaorientációs nyílt napon az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Wikonkál Norbert főigazgató beszél a kézhigiéné világnapja alkalmából középiskolás diákoknak rendezett pályaorientációs nyílt napon az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) ápolási és betegbiztonsági igazgatóság igazgatója a programot megnyitva arról beszélt, hogy május 5-e, a kézhigiéné világnapja fontos üzenetet hordoz: a kézmosás életet ment. A helyes kézfertőtlenítés az egyik legalapvetőbb, leghatékonyabb, legegyszerűbb és legolcsóbb módszer, amellyel megóvhatjuk magunkat, a betegeket és családtagjainkat a kórokozók átadásától - tette hozzá.

Kitért arra, hogy az OKFŐ stratégiájában az infekciókontroll területén kiemelt helyet foglal el a kézhigiéné. Újra és újra tudatosítani kell, hogy a biztonságos betegellátás a kézmosással kezdődik - fogalmazott az igazgató.

A mostani pályaorientációs nyílt napon a diákok találkozhatnak az egészségügyi szakma világával, kipróbálhatják a modern egészségügyi ellátás technikai eszközeit, betekinthetnek az ápolás, szakellátás sokszínűségébe és elmélyíthetik érdeklődésüket az egészségügyi szakma iránt - emelte ki Deli Mária.

Higiénia - Tények a kézmosásról  (MTI grafika)
Higiénia - Tények a kézmosásról (MTI grafika)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...