hirdetés
2024. december. 19., csütörtök - Viola.

Öt éve küzdenek az ágyi poloska-invázióval Szentgotthárdon

A mentálisan sérült betegek és az egészségügyi dolgozók számára is méltatlan helyzet alakult ki a szentgotthárdi otthonban, írja a Telex.

Az intézményben pár nappal korábban kijárási tilalmat vezettek be, minthogy nyilvánosságra került volna egy bent készült, megdöbbentő videó. Az Átlátszó tett közzé egy felvételt szerda reggel, ezen az látszik, hogy a szentgotthárdi, pszichiátriai betegeket ellátó otthonban ellepik az ágyi poloskák egy páciens fekvőhelyét – emlékeztetett a Telex.

A lapnak nyilatkozó dolgozók is megerősítették, hogy az otthonban lassan öt éve küzdenek a poloskainvázióval – hiába. Forrásaik szerint hiába álltak elő javaslatokkal, a vezetőség ezeket lesöpörte, és inkább elbagatellizálta a problémát. Közben olyan felmondási hullám kezdődött, hogy lassan az egész otthon működése ellehetetlenülhet - írták még csütörtökön.

A cikk megjelenése után válaszolt kérdéseikre a Nemzeti Népegészségügyi Központ és közölte, hogy a „Szentgotthárdi Szakosított Otthon tekintetében a hatósági jogköröket a területileg illetékes Vas Vármegyei Kormányhivatal gyakorolja, ezért az ellenőrzéseket is a Kormányhivatal illetékesei végezték”, nem az NNK szakemberei.

A fenntartó Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, és az intézmény igazgatóját, Takácsné Hargitai Beátát is keresték emailben és telefonon szerdán, de választ csak csütörtökön kaptak:

„Az ágyipoloska-fertőzöttség az intézményben – a folyamatos higiéniai és fertőzésmentesítési intézkedések ellenére – szezonálisan újra és újra megjelenik 2018 óta” – írta az SZGYF. A főigazgatóság szerint „az intézmény vezetője mint a költségvetési szerv vezetője egy személyben felelős az intézmény működtetésért a fennálló probléma megoldása intézkedési terv alapján folyamatosan zajlik”.

Azt a Telexnek a fenntartó is megerősítette, hogy jelenleg egy épületrész le van zárva. „A lezárt épületrész poloskamentesítése megtörtént, a tisztasági festés megkezdődött. A fertőzött területről ide kerülnek áthelyezésre az ellátottak” – írta az SZGYF. A poloska irtása a lakott részeken is folyamatos, „az intézmény teljes területén napi szintű takarítás, higiéniai tisztítás történik. Az irtási folyamat az intézmény valamennyi helyiségében megvalósul, így a dolgozói helyiségekben is.”

(forrás: Telex, Átlátszó)

Könyveink