hirdetés

Összefogást sürget Szentes Tamás az esélyegyenlőség területén

Az egészségügyi, szociális szakma, a foglalkoztatási terület, a civil szervezetek, valamint a családok összefogásának fontosságát hangsúlyozta Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a Fővárosi esélyháló konferencián pénteken.

A szociális és egészségügyi területért felelős városvezető kiemelte: nagyon fontos, hogy mindenki tehetségéhez mérten szerepet vállaljon az esélyegyenlőség témájában.

Szentes Tamás példaként hozta a fővárosi önkormányzat tavaly megalakult munkacsoportját, amely az autista emberek problémáit kezeli, és próbál integrált megoldást keresni. Hozzátette: az itt tapasztalt széles körű együttműködés modellként szerepelhet a más területeken tapasztalt esélyegyenlőségi problémák megoldásában.

A főpolgármester-helyettes kitért a foglalkoztatás kérdésére is, megemlítetve a főváros hajléktalanprogramját is. Ismertette: a fővárosi közműcégek munkát adnak a hajléktalan embereknek, ami lehetővé teszi a társadalmi reintergációjukat.

Kulinyi Márton, a Budapest Esély Nonprofit Kft. alapító igazgatója arról számolt be, hogy a főváros esélyegyenlőségi programja a szemléletbeli, fizikai és infokommunikációs akadályokat fogalmazza meg, és ad rájuk választ. Közlése szerint a program hat célcsoportot nevez meg: a fogyatékos embereket; a nőket, gyermeket nevelőket; a veszélyeztetett gyermekeket, fiatalokat; az időseket; a hajléktalanokat; illetve a roma kisebbséghez tartozókat.

A főváros települési esélyegyenlőségi programját 2010 augusztusában fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, az erről megjelent két kötet a kerületeknek, a fővárosi és kerületi intézményeknek ad iránymutatást.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...