hirdetés

Összefogás a cukorbetegek korszerű ellátásáért

A szakértők és döntéshozók egyetértettek abban, hogy az inzulin továbbra is a diabétesz-kezelés alapja, ugyanakkor elengedhetetlen a modern terápiák szélesebb körű elérhetősége és a betegek edukációja. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány fórumán közös kiállás született a korszerű ellátásért.

Az Erős Antónia által alapított szervezet kerekasztal-beszélgetésre hívta a diabétesz szakmai szervezeteit és az állami döntéshozók képviselőit, hogy együtt gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyek a diabétesszel élők mindennapjait és jövőjét meghatározzák.

A rendezvény első részében Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára, Lengyel Csaba, a Magyar Diabetes Társaság elnöke és Kis János Tibor diabetológus főorvos vitatták meg az inzulin szerepét a korszerű diabétesz-kezelésben, különös tekintettel a terápiás célokra, a betegbiztonságra és az életminőségre. A folytatásban Barkai László gyermekgyógyász, diabetológus, az MDT főtitkára, Nagy Szilvia, az Oktatási Hivatal osztályvezetője, Béki János, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnökségi tagja, és Heiner Levente diabétesz-edukátor osztották meg gondolataikat az edukáció jelentőségéről a betegek életminőségére és a terápiás együttműködés javítására gyakorolt hatásáról.

Az előadásokból és panelbeszélgetésekből kiderült: a legkorszerűbbnek számító analóg inzulinok alkalmazásával az élettanihoz képest közelebbi inzulinhatás érhető el, csökkenthető a veszélyesen alacsony vércukorszint, és mérsékelhetőek a diabéteszhez kapcsolódó szövődmények. Hangsúlyozták, hogy valamennyi inzulin készítmény elérhető 100%-os támogatással a betegek részére. A szakértők abban is egyetértettek, hogy az inzulinbeadás legfejlettebb és legbiztonságosabb módját az okoseszközök jelentik, azonban ezek használatához széleskörű edukációra van szükség. Emellett hangsúlyozták, hogy a háziorvosok aktívabb bevonása is könnyítene a szakellátás terhein.

Bidló Judit helyettes államtitkár kiemelte, hogy a cukorbetegség elleni küzdelem kulcsa a 2-es típusú cukorbetegség megelőzése, a korai stádiumban diagnosztizált állapotok visszafordítása és a tudatosság növelése, továbbá az egészséges életmód támogatása, a diabétesszel élők életminőségének javítása és a szövődmények megelőzése.

A hosszú távú jövőképünk egy egészségtudatos társadalom, ahol minden cukorbeteg megfelelő ellátást kap – tette hozzá.

Lengyel Csaba szerint az analóg inzulinterápia széleskörű alkalmazása elengedhetetlen, mivel az általuk biztosított stabilabb vércukorszint jelentősen mérsékli a szövődmények-, különösen a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Hozzátette: a társaság nagy hangsúlyt helyez a diabétesz-centrumok folyamatos fejlesztésére, az országos lefedettség bővítésére, valamint a szakdolgozók magas szintű képzésére.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány továbbra is elkötelezett amellett, hogy a korszerű diabétesz-ellátás, amelynek az edukáció szerves része, egyben befektetés is legyen: a betegek életminőségébe, biztonságába és a jövőbe.

A mai fórum legfontosabb üzenete számunkra az együttműködés: közösen gondolkodjunk, közösen álljunk ki a diabétesszel élőkért, és közösen keressük azokat a megoldásokat, amelyek előreviszik a hazai ellátást – foglalta össze Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója és a rendezvény háziasszonya.

hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...