hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Orbán Viktor: Egészségügyi reform nem lesz

Orbán Viktor járványügyi intézkedéseket is ismertetett a mai Kormányinfón, a Magyar Hang tudósítása szerint nemzeti konzultáció is indul.

A járvány harmadik hullámát legyőztük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfón, ahol előzetes bejelentés nélkül jelent meg. Elmondta, hogy tegnapi kormányülésen a belügyminiszter ismertette a járványügyi adatokat, az új fertőzöttek száma és a pozitív tesztek aránya 1,32 százalékra csökkent. A kormányfő hangsúlyozta: a járvány azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Akik nem, azok veszélyben vannak, akár életveszélyben is lehetnek.

Nyugati vakcinából 17 millió adat oltás érkezik még, ez azt jelenti, hogy mindenkit képesek vagyunk, nemcsak harmadjára, hanem ha kell, akár negyedjére is beoltani – hangsúlyozta a miniszterelnök. Kínai vakcina még rendelkezésre áll, csak a Szputnyik-V vakcinából van kevesebb, már csak 40-50 ezer dózis. Az oltás egyéni felelősség kérdés, amióta több oltóanyag van, mint amennyi oltakozó – olvasható a Magyar Hang tudósításában.

Aki nem vette fel a második oltást, és annak határideje lejárt, törlik a védettek nyilvántartásából, jelentette be a kormányfő. Kiderült a tájékoztatón, hogy a magyar védettségi igazolvány digitális változata minden olyan információt tartalmazni fog, mint amit az uniós dokumentum. Itt viszont kérdés, hogy a keleti vakcinákkal mi lesz a helyzet. Orbán Viktor – jelezve, hogy ő maga is kínai vakcinát kapott – reményét fejezte ki, hogy minden oltással lehet majd utazni. Bejelentette azt is, hogy engedélyezik a 12-16 évesek oltását is, de erre kampányt nem szerveznek. A 3 millió beoltatlan magyar állampolgár Orbán Viktor szerint ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy a vírus nem találja meg őket. Megvizsgálták, de elvetették a kötelező oltás gondolatát, csak kérni tudják ezt a 3 millió embert, hogy oltassa be magát, mondta a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Június 15-én megszűnik a felmondási tilalom az egészségügyben és a rendőrségnél, a kormányfő azonban nem számol azzal, hogy ezután tömeges elvándorlás lenne, lépéseket csak akkor tesznek, ha a nagyarányú felmondások lennének.

Tíz napos rendkívüli szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a védekezésben, erről csütörtökön jelenhet meg rendelet, ez tartalmazza majd, hogy kikre vonatkozik az intézkedés – jelentette be Orbán Viktor, amihez Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter  annyit tett hozzá, hogy a munkáltató dönt arról, hogy kik vettek részt a védekezésben, akár mindenki esetében dönthet így. A szabadnapok kivételére jövő december 31-éig van lehetőség a rendelet megjelenésétől számítva.

Egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz – így válaszolt a miniszterelnök arra a felvetésre, miszerint hét kórházban megszűnne az aktív betegellátás, ezek közül egyben a krónikus is, további 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben, és országos szinten megszűnne közel 2500 aktív betegágy. A kormányfő elmondása szerint a kormány ilyen koncepcióról nem tárgyalt. A háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítását firtató kérdésre azt mondta, a kormány vár erről szóló előterjesztést. Kifejtette azt is, hogy a reform szó pejoratív értelmű a magyar társadalom értelmezésében, ezért nem is használják ezt a kormány tevékenységével kapcsolatban. Mindt mondta, az ország, és így az egészségügy jobbá tételén dolgoznak.

Egyelőre nem tudni, hogy a Moderna koronavírus elleni vakcináját mikor lehet majd kereskedelmi forgalomban is kapni, de jelezte, nem akadályozzák meg a gyógyszerügyi hatóságok által engedélyezett készítmények kereskedelmi forgalmazását. Arról, hogy a keleti vakcinával oltottak vásárolhatnak-e majd később a kereskedelemben elérhető oltóanyagból, azt válaszolta, a szakmában még vita van arról, hogy a keleti vakcinák után másfajta oltóanyagra van-e szükség, a magyar tudományos életben még nem született döntés. Üzleti alapon akkor is hozzá lehet majd jutni Magyarországon az engedélyezett vakcinákhoz, ha Magyarország nem rendel azokból többet – hangzott el.

Az emberi élet a legfontosabb, ezért a halálozások száma a legfontosabb tényező egy járvány kezelésében – mondta Orbán Viktor kérdésre válaszolva. Itt megismételte a kormányzati álláspontot: sikerről beszélni nem helyénvaló dolog, de az Európai Unióban mért többlethalálozások számában a középmezőnyben vagyunk. Világjárványról van szó, ezért beszélt nemzetközi összevetésről. Hozzáfűzte:  a kormány felkészült a negyedik hullámra is.

Kevesebb beoltott mellett kevesebb halottja volt a járványnak Ausztriában, mint Magyarországon, vizsgálták-e, hogy miért? – hangzott el a kérdés. A kormányfő elmondása szerint poszt-covid értékelést kért az akadémiától és az egészségügyi tanácsadó testületektől arról, hogy miért érintette így a járvány Magyarországot. A következő járvány idején jobb teljesítményt kell nyújtani, mondta Orbán Viktor. Igyekeztek a legjobb döntéseket hozni, legjobb tudásuk szerint, válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, van-e a kormánynak felelőssége például abban a tekintetben, hogy későn rendelt el bizonyos lezárásokat.

Az egyetlen lehetséges védekezés a koronavírus-járvány ellen az oltás, ezért Orbán Viktor szerint ne nyissunk vitát az oltások hatékonyságáról, nagyon kis számban betegednek és halnak meg emberek az oltás után. Ettől függetlenül elmondása szerint a kormány gyűjti az ezzel kapcsolatos információkat.

Magyarország nem rendel több Pfizer vakcinát az európai közös beszerzésben, hogy oldják meg az átmeneti időszakban a vakcinabeszerzést, ha a Pfizer vakcinák csak fél évig tarthatók el, és a magyar oltóanyaggyár csak 2022-re állhat fel? – hangzott el a kérdés, amelyre a kormányfő úgy válaszolt, hogy változnak a tudományos becslések arról, meddig állnak el a vakcinák és meddig tart a védettség. Ezek az időtartamok nőnek, de korlátozott a tudásunk, ezért rendelt Magyarország többféle vakcinát, ezért rendelt Astra Zenecából, Modernából, Janssenből további szállítmányokat, amelyek később érkeznek, és így tovább használhatóak. Azért rendeltek mindegyikből, mert nem volt tudományos támpont a fenti kérdésekben. A magyar vakcinagyár képes lesz licenszek alapján legyártani más vakcinákat és a magyar oltóanyagot is.

Arra a kérdésre, hogy miért a régi típusú vakcina gyártására állna rá a magyar vakcinagyár, Orbán Viktor úgy válaszolt, jelenleg erre képes Magyarország. – Ha hazaköltöznének a tudósok, akik modernebb vakcinát képesek fejleszteni, annak örülnénk. De a tudományban nincsen csoda – mondta a miniszterelnök.  Megállapodtak Netanjahu izraeli miniszterelnökkel egy Izraelben építendő, magyar-izraeli közös tulajdonban álló oltóanyaggyárról is – jelentette be a kormányfő, aki reméli, nem akad el a terv.

A Fudan Egyetemből politikai kérdés lett, pedig Orbán Viktor szerint nem az, de nem lát más megoldást, mint a népszavazást, ha meglesznek tervek és a költségszámítások. Gulyás Gergely hozzátette: módosító indítványt nyújtottak be a Fudanról szóló javaslathoz, amely szerint jövő év december 31-ig be kell mutatni a terveket, szerinte ekkor lehetséges, hogy Budapest akár népszavazáson is döntsön az építkezésről.

Nemzeti konzultációt fog indítani a kormány annak érdekében, hogy „egyetértési pontokat hozzanak létre a legfontosabb kérdésekben”, ide értve a szerdán bejelentett gazdasági javaslatokat is – hangzott el a bejelentés.  A konzultáció során megkérdezik azt is, hogy a 2022-es évben visszakapják a 2021-ben befizetett SZJA-t a gyermeket nevelő családok.

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink