hirdetés

Orbán: Egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet

A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, olyan sikeres, hogy egy héttel meg is hosszabbítják az oltási hetet, írja a Magyar Hang.

A legtöbben egyébként a harmadik vakcinát kérik, a kormányfő pedig ezt fontosnak nevezte, pláne azért, mert jön a karácsony: Idén lehet nagykarácsony, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő – fogalmazott a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.

Az esetleges zárások kapcsán a kormányfő azt mondta, hogy semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni. Ha több lesz a harmadik oltás, a fertőzések számát pedig sikerül csökkenteni, akkor nem lesz zárás, ami szerinte csak a járvány lassítása.

Orbán Viktor a Magyar Hang beszámolója szerint arról is beszélt, hogy a vírus miatt komoly tudósközösségek dolgoznak, a gyermekek oltásába „sem ugrottak bele”. Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani egy nagy gyógyszergyártó cég tudományosan igazolt eredmények alapján, hogy lehet adni a vakcinát a gyerekeknek. A kormányfő bejelentése szerint szereztek 2 millió vakcinát, ebből az első szállítmány decemberben fog megérkezni. Azt tanácsolta ezért, hogy a szülők ha tehetik, oltsák be a gyerekeket.

Az egészségügy állapotáról a kormányfő azt mondta, hogy ágyak vannak, felszerelés és egyelőre ember is. Van a ki nem nyitott járványkórház is, amit bármelyik pillanatban meg tudnak tenni. Furcsának nevezte, hogy az ilyenkor bevethető magyarországi egészségügyi kapacitások nagyságrendekkel nagyobbak mint például az osztrákoké.

forrás: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala
forrás: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...