2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Operatív törzs: tanulmányozzák a kínai oltóanyag dokumentációját

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei már tanulmányozzák a kedden Magyarországra érkezett 550 ezer adag kínai Sinopharm oltóanyag dokumentációját, közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Müller Cecília elmondta: később rendelkezésre bocsátják a vakcina alkalmazási előiratát és a betegtájékoztatót is. "Igyekszünk, hogy az NNK minél előbb felszabadíthassa, és az oltásra várók rendelkezésére bocsáthassa a védőoltást" – fogalmazott.

Eddig 348 927 embert oltottak be, közülük 134 824 ezren már a második védőoltást is megkapták. Az oltási tervnek megfelelően folytatódnak az oltások. Így a regisztrált legidősebbek oltása az oltópontokon a Pfizer- és a Szputnyik V vakcinával, a háziorvosi rendelőkben pedig a 60 év alatti krónikus betegek immunizálása az AstraZeneca készítményével. Emellett több idősotthonba is eljutnak az oltócsoportok és ezzel egyidőben az egészségügyi dolgozók második körös oltása is zajlik. Hozzátette: fontos, hogy aki értesítést kap az oltásra, az ne mulassza el a lehetőséget. Aki pedig még nem tette meg, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, hogy továbbra is tervezni tudják az oltások menetét.

Az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját mutatja a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársa Győrben 2021. február 16-án. Újabb adag AstraZeneca-vakcinát kaptak oltásra a háziorvosok. MTI/Krizsán Csaba
Az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját mutatja a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársa Győrben 2021. február 16-án. Újabb adag AstraZeneca-vakcinát kaptak oltásra a háziorvosok. MTI/Krizsán Csaba

A szakember jelezte, hogy eddig csak enyhe mellékhatás-reakciókról van tudomásuk a szakembereknek. Ezeket a bejelentéseket folyamatosan regisztrálják, figyelik, hogy ezzel is erősítsék a védőoltásba vetett bizalmat, hiszen a járványból kilábalás feltétele a nagy számban, rövid idő alatt beadott védőoltás.

Mint mondta, "a járvány nem enged a szorításból", az elmúlt 24 órában 77 250-re nőtt az aktív fertőzöttek, 4014-re a kórházban ápoltak és 321-re a lélegeztetőgépen lévők száma. Emellett Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben, Zalaegerszegen és öt Budapest környéki településen - Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin és Százhalombattán - nőtt a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége is.

Beszámolt arról is, hogy folyamatosan vizsgálják a koronavírus mutációját is; a brit vírusvariánst 193 mintában mutatták ki itthon, brazil és dél-afrikai vírusvariációra azonban még nem bukkantak. A brit mutáns nem okoz súlyosabb megbetegedést, de a fertőzőképessége nagyobb. A brit vírusvariánst nagyon eltérő életkorúaknál fedezték fel, a legfiatalabb hatéves, a legidősebb 94 éves volt, és mindössze nyolc ember esetében igazolódott a külföldről behurcolás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy a vírus brit mutációjánál a közösségi terjedés figyelhető meg.

Kérdésekre adott válaszaiban Müller Cecília elmondta, a védőoltás alapesetben csak kórházban (oltóponton) vagy a háziorvosi rendelőben adható be, de a háziorvos dönthet úgy egy páciens életkora vagy egészségi állapota miatt, hogy őt az otthonában oltja be.

Egyelőre nem tudni arról, hogy az oltásnak lenne bármiféle negatív következménye akkor, ha tünetmentes, de fertőzött ember kapja meg. Ha azonban a két oltás között derül ki a pozitivitás, akkor a második dózist csak a gyógyulás után lehet beadni.

Müller Cecília közölte: bőven a járványküszöb alatt van az influenzafertőzöttek száma, az elmúlt héten mindössze 5100 ember fordult influenzaszerű tünettel orvoshoz, és a laboratóriumi vizsgálatok sem mutatták ki a vírust, aminek a járványügyi és higiénés szabályok, távolságtartás, maszkviselés betartása az oka.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a jelenlegi szakaszban 102 kórház és ötezer háziorvosi rendelő vált oltóponttá.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés