hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Zökkenőmentesen indult az új ügyeleti rendszer Hajdú-Biharban

Rendben és zökkenőmentesen elindult az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében, közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.

Győrfi Pál a közleményben azt írta, február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében 16-22 óra között tizenegy telephelyen háziorvosi ügyeleti ellátást, 22-8 óra között pedig sürgősségi ügyeletet nyújtottak, és a 1830-as központi ügyeleti telefonszám is jól működött. A háziorvosi ügyeleti ellátást a tizenegy telephelyen 34 beteg, köztük 11 gyermek vette igénybe, azaz a betegforgalom átlagosan háziorvosi ügyeletenként három beteg volt. A 22 óra utáni sürgősségi ügyeleti ellátást az öt telephelyen összesen három beteg vette igénybe.

A teljes, 16-tól 8 óráig terjedő időszakban az ügyeleti egységek kilenc beteghez vonultak ki, ebből öt beteg ellátásban részesült, négy esetben pedig halottvizsgálat történt. Kórházba utalásra egy esetben volt szükség.

A mentőszolgálat korábbi tájékoztatása szerint az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően időben és területileg is fokozatosan megkezdődik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése; elsőként Hajdú-Bihar vármegyében változott a rendszer februártól. Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan lép életbe, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint zajlik az orvosi ügyelet.

A cél, hogy az év végére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön.

A sürgősségi ügyelet vagy a mentőellátás telefonszáma február 1-jétől Hajdú-Bihar vármegyében a 1830-as lett. Ezen a számon hétköznap 22 óra és másnap reggel 8 óra között, szombat, vasárnap és ünnepnapokon 14 óra és másnap reggel 8 óra között lehet segítséget kérni. A mentőszolgálat jelezte: a 1830-as telefonszám mellett továbbra is működik a korábbi, Hajdú-Bihar vármegyei 06/52-506-303 szám is. A 1830-as számon a mentők szakembere fogadja a hívást, és az ügyeleti időben hirtelen jelentkező, illetve súlyos egészségi problémák esetére magas szakmai színvonalú és biztonságos megoldást biztosít. A hívások kezelése rögzített vonalon, beteg- és minőségbiztosítási szempontokból visszakövethetően, az aktuális szakmai betegosztályozási (triázs) irányelveknek megfelelően történik.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...