hirdetés

Október 15-én tartják a bébigyász világnapját

Október 15-én tartják a bébigyász világnapját, amikor azokra a gyerekekre emlékeznek világszerte, akik halva születtek, vagy az egyéves kort sem éltek meg; a gyászfolyamat enyhítésére a Szemem Fénye Alapítvány egy vállalkozó támogatásával olyan emlékdobozokat ajánlott fel kórházaknak, szülészeteknek, amelyben az elhunyt gyerekhez kapcsolódó emlékeket helyezhetik el a szülők.

A világnap alkalmából Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumának elnöke kerekasztal-beszélgetésre hívta a magyar szülészetek, illetve az egészségügyi tárca képviselőit, azonban a pénteki, budapesti eseményen a 78-ből mindössze egy-két szülészet és a szaktárca képviseltette magát.


A Szemem Fénye Alapítványt, amelynek tevékenysége a beteg gyerekek mentőautóval való szállítása lett, 2002-ben hozta létre Gyura Barbara,. A szervezet 2006-tól dolgozik azon, hogy nemzetközi minták alapján Magyarországon is működhessen a gyógyíthatatlan gyerekek és családjaik életét megkönnyítő gyermekhospice szolgálat, amely jelenleg Pécsen és Törökbálinton működik. Emellett megépítették a pécsi Angyalsétányt, amely az ország egyetlen, gyermekhamvak szórására létesített díszkútja az egyéves életkort el nem ért csecsemők részére.
A kuratórium elnöke elmondta: Európában a terhességek mintegy 18 százalékában van veszteség. Csak az elmúlt években kezdődött szemléletváltás a tragédiák kezelését illetően, a téma sokáig tabunak számított. A köztudatban az a gondolat él, hogy egy meg sem született gyerekeket gyászolni sem kell, nincs veszteség. Ez azonban nem így van, a szülőknél akár 3 évig is tarthat a gyászfolyamat, illetve rosszabb esetben ennek hiánya betegségeket is okozhat.
Gyura Barbara felhívta a figyelmet: nem mindenütt egységes a módja annak, hogy milyen kegyelettel vesznek búcsút a halva született csecsemőktől, akiket nem visznek el eltemetni. Az egészségügyi tárca képviseletében megjelent Mogyorósi Dorottya ígéretet tett arra: át fogják tekinteni, hogy az intézményekben hogyan zajlik a maradványok kezelése.
Az alapítvány egy vállalkozó támogatásával kétmillió forint értékben 80 olyan emlékdobozt ajánlott fel a szülészeteknek, amely az emlékek tárolására alkalmas. Egy ilyen dobozban van képkeret, egy kissapka és egy rugdalózó, egy karszalag, egy dombornyomat készítésére alkalmas szett, egy kisolló a haj levágásához, mécses és egy egyszer használható fényképezőgép. A tapasztalatok szerint egy ilyen tárgy fontos lehet, mert sokan megbánják később, hogy semmi emlékük nem maradt gyerekükről.
Azoknak a jelentkezését is várják, akik valamiért nem akarják eltemetni magzataikat, a pécsi Angyalsétányon elhelyezik a térítésmentesen elhamvasztott maradványokat. Az alapítvány emellett szakemberek segítségével, pszichológiai tanácsadással, csoportterápiával is várja a gyászoló szülőket, családokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...