hirdetés

Népszava: bevált Zacher doktor diagnózisa

Már ebben a hónapban megbénulhat az ellátás a fővárosi sürgősségi központban mert nincs elég orvos. Az osztály korábbi vezetője előre jelezte ezt, írja a lap.

A Népszava információi szerint a Honvédkórház sürgősségi osztályára már szeptemberre sem sikerült kellő számú orvost találni a műszakokra. A lap birtokába került e havi műszaktábla erősen „piroslik”, jelezve, hogy milyen sok helyre nem találtak orvost. Arról is egyre több dokumentum kerül elő, milyen sokszor jelezte Zacher Gábor, a sürgősségi centrum pénteken távozott vezetője feletteseinek, hogy baj van, az adott körülmények között az ellátás nem menedzselhető.

Az adatok szerint az elmúlt három évben, miközben mind több lett az ellátandó beteg – tavaly már mintegy 64 ezer embert kezeltek itt –, az orvosok száma egyre csökkent. Márciusban még 39 orvosa volt a centrumnak, mostanra 10-11-gyel van kevesebb. Az osztályvezető főorvos az áldatlan állapotokat a kórház vezetésének jelző levelében, amely a Népszavához is eljutott, már augusztus elején azt írta, ha a feltételek nem javulnak, október elejére működésképtelenné válik a sürgősségi osztály. Akkor hat orvos volt távozóban, és a meglévők közül is többen kisebb óraszámban vagy félállásban akartak már csak dolgozni.

Azt korábban is tudni lehetett, hogy a honvéd sürgősségi osztályán az elmúlt három évben erős volt a fluktuáció, általában évente 15-17 új orvost is fölvettek, ám ugyanennyi távozott is. A kilépők, szinte minden esetben az óriási megterhelésre hivatkoztak.  A sürgősségin naponta átlagosan 110-160 beteget fogadnak. „A betegek gyors osztályozásához, ellátásához soha nem voltunk elegen” – mondta egy ottani szakdolgozó. 

„Az első nagyobb krízis tavaly augusztusban volt, amikor a parancsnokság egy szemorvost és egy nőgyógyászt vezényelt le, hogy az orvos nélküli ügyeleti lyukakat föl lehessen tölteni” – idézi fel a szakdolgozó a történetet. Hozzátette: az újaknak legalább egy hónap kellett, mire beletanultak a standard feladatokba, megtalálták a kezelőben a munkájukhoz szükséges eszközöket. Nemcsak a betegforgalom nőtt évről évre az osztályon, de a halálozás is, míg 2015-ben 254-en, addig tavalyra már 333-an haltak meg a Honvédkórház sürgősségijén. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint azonban önmagában ezek a számok nem jelentenek túl sokat, hiszen a sürgősségire a nagyon súlyos esetek kerülnek, akiknél eleve az egyik lehetőség, hogy nem sikerül megmenteni őket. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy az szakemberhiány biztosan rontja a minőségi mutatókat.

A lap szerint már pénteken megbízták a sürgősségi osztály vezetői feladatainak ellátásával Burány Bélát, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábbi főigazgatóját. Személye nem ismeretlen a nyilvánosság előtt, őt a második Orbán kormány idején, 2013-ban bízták meg az OMSZ irányításával, oda pedig éppen innen, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetői székéből érkezett.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...