hirdetés

Nem véletlen, hogy Takács Pétert leárulózzák az orvosok

Egy rendszer állapotát nem csak az mutatja meg, hogy mi történik a kórtermekben. Hanem az is, hogy ki meri elmondani. Újságírók a Szike adásában.

A Szike új adásában négy egészségügyi szakújságíró – Élő Anita, Bodacz Péter, Koncsek Rita, Danó Anna  beszél arról, hogyan változott meg az információáramlás a kormányváltás után, mi maradt a régi rendszer örökségéből, és miért nem csak pénz- vagy szakemberhiányról szól a magyar egészségügy válsága. 

Az adásban felidézett példák sora azt mutatta, ha a szakma nem mondhatja el nyíltan, hogy egy intézkedést szakmailag hibásnak tart, akkor nemcsak a döntéshozók maradnak visszajelzés nélkül, hanem a társadalom is. Bodacz Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években számos orvos csak név nélkül volt hajlandó beszélni a sajtónak. Aztán sokan már úgy sem. „Volt olyan sokáig szakmai lelkiismeretként működő forrása, aki néhány év után kiégett, és már azt mondta, hogy már egyáltalán nem akar foglalkozni azzal, hogy nyilvánosságra hozzon bármit.” Bodacz Péter szerint sok forrás végül azért is hallgatott el, mert attól tartott, hogy egzisztenciális következményei lesznek a megszólalásának. Úgy gondolták, úgy tapasztalták: „Ha kiderül, hogy ki a forrás, akkor az illetőt meghurcolják, elveszíti az állását, az egzisztenciájával kénytelen fizetni.”

Élő Anita több konkrét példát is felidézett. „Oroszi Beatrix a tiszti orvosi hivatal epidemiológusa, miután kritikával illette a járványkezelést, és aztán nem maradhatott meg az állami hivatalban betöltött vezetői a pozíciójában.” Hasonlóan járt Cserháti Péter is, a rehabilitációs intézet akkori főigazgatója, aki a Covid-járvány idején jelezte az ágyak, kórházi osztályok rapid kiürítését elrendelő utasításra, hogy az éber kómás betegek családjai nem készíthetők fel egyik napról a másikra az otthoni ellátásra és miután ezért akadékoskodónak tartották, őt is elbocsátották.” Amikor a Magyar Orvosi Kamara bírálta a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítását, és ezt határozottan jelezte, akkor megszüntették a kamara legfontosabb jogköreit.” A határozott szakmai kiállásra adott válasz reakciók félelmet keltettek az orvosokban, ápolókban és más szakmai közösségben is, és ezért egy olyan rendszer alakult ki, amelyben a szakmai autonómia és a politikai megfelelési kényszer folyamatos konfliktusban állt egymással. 

 

A műsort ITT nézheti-hallgathatja

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink