hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Nekik ez a kérdés nem sürgős

Az állami vezetők, akik ha akarnának, változtathatnának a sürgősségi ellátás helyzetén, soron kívüli ellátást kapnak, írja az MNO.

„Az ellátásra három különböző időpontban is szólították, de sajnos már nem jelent meg, ismeretlen helyre távozott” – így reagált az MNO-nak a Honvédkórház a „szólítás” időpontjában már egy másik kórházban elhunyt Vathy Zsuzsa írónő halálával kapcsolatos kérdéseire.

A rendőrségi vizsgálat szerint az egészségügyi intézmények és az orvosok részéről nem történt mulasztás. A jegyzőkönyv alapján ráadásul a halál oka szívelégtelenség, bár ennek korábban semmiféle jele nem volt. Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője a lapnak nem nyilatkozott az ügyben.

Rédei József, a Sürgősségi Egészségügyi Magánszolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint átfogó reformokra volna szükség, ám az illetékes államtitkárság nem akarja elismerni felelősségét, csak hárítanak. Mint mondta, csak az általa szervezett háziorvosi ügyeletek évi 800 ezer beteget látnak el, míg ez a szám országosan 1,5 millió. Ha a háziorvoshiány miatt nem lesz elég ügyelet, ez a betegtömeg is a sürgősségi osztályokra kerül.

Elek István toxikológus, a budapesti Péterfy kórház sürgősségi osztályának vezetője azt mondta, az ellátórendszer oldaláról is erősíteni kellene a sürgősségi osztályokat, de fontos volna, hogy a betegek is tisztában legyenek azzal, mikor hova kell menni. Sürgősségi szakorvosból is nagyon kevés dolgozik az országban, a nagy terhelés, az óriási felelősség és az alacsony bérek nem motiválják kellően a fiatalokat, hogy ezt a pályát válasszák.

Egyébként az állami vezetők, akik ha akarnának, változtathatnának a jelenlegi helyzeten, soron kívüli, kiemelt egészségügyi ellátást kapnak, többek között a Honvédkórházban. Nekik ez a kérdés nem sürgős.

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink