hirdetés

Navracsics: Az ajkai kórház jövője biztos!

Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza, mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján.

Navracsics Tibor kiemelte: az ajkai kórház jövője biztos. A Balaton északi-északnyugati térségében ez az intézmény tud a legmagasabb színvonalon, a legbiztonságosabban egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani a környéken élőknek és az ide látogatóknak. A tárcavezető úgy fogalmazott: árnyalja az átadás örömét, hogy "van, aki akár a munkahelyével kapcsolatban is kritikát fogalmaz meg a beruházás kapcsán", és politikai döntéseket emleget.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: valóban politikai döntésről van szó. A politikai döntés az, hogy az ajkai az ország egyik "legkiemelkedőbb, legstabilabban működő és legmagasabb színvonalat nyújtó kórháza lesz, ehhez ragaszkodom, és a jövőben is ezt fogjuk szolgálni", jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: az országos diagnosztikai gyorsító programban oda, ahol eddig nem volt CT- vagy MR-készülék, újakat vesznek, ahol pedig tíz évnél idősebbek a berendezések, lecserélik azokat. Új CT-t helyeztek üzembe Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Jászberényben, Szekszárdon, Kecskeméten, Karcagon, Cegléden, Fehérgyarmaton és a fővárosi Jahn Ferenc kórházban, új MR szolgál Dunaújvárosban, a Semmelweis Egyetemre pedig CT- és MR-készülék is érkezett. Ajka után pedig az elkövetkező hónapokban mintegy "másfél tucat" helyre érkeznek még új diagnosztikai berendezések.

Rétvári Bence közölte: az utóbbi években a kormány 25 milliárd forintot fordított CT- és MR-készülékek beszerzésére, fejlesztve a kórházi diagnosztikát. Ennek köszönhető az, hogy míg bő egy évtizeddel ezelőtt csak évi egymillió volt, ma már évi 2,5 millió CT- és MR-vizsgálat történik Magyarországon.

Jelezte: a jobboldali kormányok 15 év alatt három és félszeresére - 1200 milliárd forintról mintegy 4000 milliárdra - növelték az egészségügyi forrásokat. Ezzel szemben ellenzéki oldalról mindig érkeznek egészségügyi reformintézkedések, "újra kacérkodnak" a vizitdíj bevezetésével, aminek mostanában "copayment" lenne a neve, és egyes, magukat szakértőknek nevező emberek sokat beszélnek kis kórházak, kis kórházi osztályok bezárásáról is, mondta, hozzáfűzve, hogy "mi ezeket meg fogjuk védeni". Megjegyezte, ha nem állnak rendelkezésre uniós források, nemzeti forrásból vesznek új berendezéseket.

Arról is beszélt: uniós statisztikai adatok szerint Magyarországon két évvel növekedett a várható élettartam, az egészségben eltöltött évek száma Magyarországon pontosan annyi, mint az Európai Uniós átlag, 62,6 év.

Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) egészségügyi ellátórendszerért felelős főigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint a mintegy 470 millió forintos új CT a mesterséges intelligencia alapú képrekonstrukció révén sokkal alacsonyabb sugárdózissal, sokkal magasabb színvonalon, és a betegek számára biztonságosabban működik. Hozzátette: Ajkán a beruházás ideje alatt is folyamatos volt a betegellátás, mivel mobil CT-készüléket állítottak szolgálatba.

Királyné Gősi Erika, az Ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója elmondta: az új berendezés elsősorban Ajka és vonzáskörzetének ötvenezres lakosságát szolgálja majd, de a traumatológiai ellátásuk lefedi Veszprém vármegye csaknem felét, infektológiai területen pedig az egész vármegyére kiterjed.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...