hirdetés

Nagyon sokan állnak sorba az egészségügyben a nem létező pénzekért

Hiába van Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek vétójoga az új kormányban, mert nagyon sokan állnak sorba a nem létező pénzekért – írja a Népszava

Legalábbis erre jutottak közgazdászok az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) budapesti konferenciáján, közli a lap, jelezve: nyitó előadásában Orosz Éva közgazdász, az MTA doktora arra figyelmeztetett, hogy hiába áll most történelmi lehetőség előtt a magyar egészségügy, az átalakítási kísérlet könnyen elbukhat az állami rendszerek közötti pénzharcon. Ráadásul az egészségügyben egyszerre volna szükség a forrás-, a munkaerő- és a szolgáltatáshiány kezelésére. A kerekasztal résztvevőinek (Orosz Éva, Pogátsa Zoltán és Fendler Judit közgazdász) vitája arra is kitért, hogy mind erre elegendő-e a Tisza Párt által belengetett évi 500 milliárd forintos ígérete, illetve, valóban megkezdődhet-e egy hosszú ideje halogatott egészségügyi reformfolyamat.

Pogátsa Zoltán számításai szerint legalább 30 ezer milliárdra van szükség a különböző amortizálódott rendszerek működőképessé tételéhez. Ezt az összeget ráadásul úgy kellene előteremteni, hogy közben az ország, a magyar választók mintegy 80 százaléka támogatja az euró bevezetését. A helyzetet az is nehezíti, sokan nincsenek tisztában a bevezetés nehézségeivel. Állítása szerint téves és felelőtlen az a közgazdászi érvelés, amely kizárólag az euró előnyeit hangsúlyozza. Példaként említette, hogy a jelenlegi, GDP-arányosan mintegy 75 százalékos államadósságot az eurózónához való csatlakozás feltételeként 60 százalékra, de legfeljebb 65 százalék körüli szintre kellene csökkenteni. Ezzel párhuzamosan jelentkezik a már említett 30 ezer milliárdos többletforrás-igény az állami alrendszerekben – így az egészségügyben is. A két cél – az adósságcsökkentés és a felhalmozott finanszírozási hiány pótlása – egyidejűleg nehezen teljesíthető. A szakértő szerint jelenleg nincs őszinte kommunikáció arról, hogy ilyen feltételek mellett az euró bevezetése nem reális.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja felvetette, hogy számolnak-e esetleg érdemi, akár 10 százalékos GDP-növekedéssel, amely ilyen esetben lehetővé tehetné a felsorolt célok teljesítését. 

Pogátsa Zoltán közölte, az államadósság csökkentése és az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése két eltérő gazdaságpolitikai stratégia mentén képzelhető el: megszorításokkal („adósságvágás”), vagy gazdasági növekedés révén („kinövekedés”). Utóbbi megközelítés az egészségügy, az oktatás és a közszolgáltatások fejlesztését befektetésként kezeli, és ezek révén bővítené a GDP-t. Hogy melyik irány érvényesül, azt alapvetően politikai és társadalmi döntés. S noha az egészségügyi többletforrás-igény nagyságrendje (például évi mintegy 500 milliárd forint) a GDP arányában nem kiugró, ugyanakkor a költségvetési forrásokért jelentős verseny várható. A források biztosítása nemcsak gazdasági, hanem politikai és szakmai kérdés is: a különböző ágazatok egymással versengve próbálják majd alátámasztani igényeiket.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a reform nem valósítható meg pusztán pénzből, de pénz nélkül sem.

A teljes információ

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink