hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

Műtétek maradtak el, mert elromlottak a liftek

Régóta nem működik az egyik lift a Szent István kórház sebészetén, kedden azonban a másik is elromlott, írja az RTL.hu.

Két napig csak gyalog lehetett megközelíteni a műtőket – írja az RTLhu, amelynek az egyik beteg hozzátartozója azt mesélte, az egyik érintett napra lett volna időpontjuk műtétre, ezt azonban lemondták a lift hiánya miatt. Szerinte mindenki így járt, aki aznapra volt kiírva. Az éppen a műtőben tartózkodó betegeket kézzel vitték le a második emeletről az elsőre, ahol az ágyak vannak.

Az egyik liftet végül csütörtökre sikerült megjavítani, így két nap után újraindulhatott a forgalom a műtő felé.

A kórház azt írta: jelenleg is zajlanak a keddi műtétek pótlásai. A szerdára tervezett műtéteket egy másik helyszínen végezték el. A második lift továbbra sem működik.

Az Orvostechnikai Szövetség szerint sok műtét marad el amiatt, hogy a kórházak adóssága rekordmagas. A ki nem fizetett számlák miatt ugyanis a beszállítók nem tudnak további rendeléseket felvenni.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy ő ennél alacsonyabb becslést hallott, és a kormány majd a részletek ismeretében hoz döntést a kórházak adósságainak átvállalásáról.

(forrás: RTL.hu)

Könyveink