hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Lotz Gábor: Biztosított a független és méltányos etikai ítélkezés

A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének elnöke felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben biztosított a független és méltányos etikai ítélkezés.

Az orvosi etika jelenlegi helyzetéről, előzményekről és távlati célokról tartott előadással egybekötött kerekasztal-beszélgetést a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete. A teltházas eseményen az egészségügyi szakmák képviselői vettek részt, a helyszín a Semmelweis Szalon volt.

A résztvevőket moderátorként Lotz Gábor, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének elnöke és Hegedüs Tamás, a Semmelweis Alumni igazgatója, a MOK Országos Elnökség titkára köszöntötte. Kiemelték, hogy a MOK és a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság partnerségében megvalósuló rendezvény célja, hogy meghívott előadók segítségével teljesebb képet kapjanak a résztvevők az orvosi etika helyzetéről.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevője és meghívott előadói Mandl József, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke és Becker Dávid, az ETT Országos Etikai Bizottságának elnöke volt.

Elsőként a résztvevők Mandl József, az ETT elnökének előadásában a magyar orvostudomány speciális és értékes részeként ismerkedhettek meg az Egészségügyi Tudományos Tanács működését, részletes betekintést szerezve a szervezet történetiségébe, felépítésébe, a bizottságok rendszerébe, illetve feladataiba.

Lotz Gábor, a MOK Budapesti Területi Szervezet elnöke (Fotó: Zellei Boglárka, Semmelweis Egyetem)
Lotz Gábor, a MOK Budapesti Területi Szervezet elnöke (Fotó: Zellei Boglárka, Semmelweis Egyetem)

Az Egészségügyi Tudományos Tanács alapja a kontinuitás és stabilitás, alapvető feladata a szakmai etikai tudományos értékrend képviselete – emelte ki Mandl József. Mint mondta, az ETT hagyományos feladatai – 156 éve – tanácsadói szerepe, illetve részvétele a jogalkotásban. Ennek kapcsán az elnök az ETT Orvosetikai Kódexének tartalmát és keletkezési hátterét, hatását is részletesen bemutatta. Előadását így foglalta össze: „Az elmúlt évtizedek legfőbb feladata egy szóban: etika.”

Becker Dávid, az ETT Országos Etikai Bizottságának elnöke részletesen beszámolt az elmúlt időszakban specifikusan az orvosi etika helyzetéről: 500-nál is több üggyel foglalkoztak a tavalyi év végén, mára országos szinten az 1000-t is meghaladja a folyamatban lévő és lezárt ügyek száma. Mint mondta, a jelenlegi helyzet szerint az ügyek 60 százalékát már fel tudták dolgozni.

Az előadásokat követően lehetőség nyílt a közönség kérdéseinek megválaszolására is. A hallgatóság részéről többek között felmerültek nőgyógyászati etikai kérdések, a védőoltások kérdése, a betegjogi képviselő intézménye, a társadalmi tájékoztatás és tájékozottság, valamint az etikai-jogi ügyek folyamata is.

A beszélgetés végén Lotz Gábor, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy az elhangzottak alapján a független és méltányos etikai ítélkezés biztosított a jelenlegi helyzetben.

Az Alumni Igazgatóság és a Magyar Orvosi Kamara további rendezvényeire is sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Fotó: Zellei Boglárka, Semmelweis Egyetem
Fotó: Zellei Boglárka, Semmelweis Egyetem

(forrás: Semmelweis Alumni)

Könyveink