hirdetés

Miskolc: jelzálog a sugárterápiás gépeken

Fölcímkézte a Raiffeisen Bank a miskolci megyei kórházban a daganatos betegek kezeléséhez használt sugárterápiás gépeket, közli a Népszava.

A sárga cédulán arról tájékoztatnak, hogy a gépre zálogjog bejegyzés került. Karbantartani, javíttatni, megbontani, eladni csak a bank előzetes írásos engedélyével lehet. Eddig, ha elromlott a gép, a sugárterápiás berendezés üzemeltetője, a Medcenter képviselője telefonált a szakszerviznek, hogy jöjjenek. Mostantól azonban előbb a bank tisztviselőjétől kell engedélyt kérni, hogy szerelőt hívjanak. Hasonló történetre öreg kórházi vezetők sem emlékeznek. Volt köztük olyan is, aki szerint ez a helyzet veszélyezteti a betegbiztonságot.

A Miskolc Megyei Kórház leváltott főigazgatója szeptember óta nem fizetett a sugárterápiát üzemeltető szolgáltatónak, a Medcenter Kft-nek. A cég 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást a kórházzal. Ebben azt vállalták, hogy telepítenek két új lineáris gyorsítót és egy CT-t. Üzemeltetik, karbantartják a gépeket. A kórház élére tavaly kinevezett Tiba Sándor egy gazdasági átvilágítás után szeptemberben - szavai szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ illetékeseinek szóbeli jóváhagyásával - leállította a szolgáltató számláinak kifizetést, mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés a kórház számára kedvezőtlen.

Az addig a Medcenter által foglalkoztatott embereket átvette a kórház. A gépek azonban egy kivételével, amely eleve közös – a Medcenter tulajdonában vannak. Február elején a kórházfenntartó menesztette a főigazgatót, de a lap szerint ezzel a Medcenter még nem jutott követeléséhez. 

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...