hirdetés
2025. július. 26., szombat - Anna, Anikó.
hirdetés

Milliárdos fejlesztéseket indíthat el ha gyógyhellyé nyilvánítják Sárvárt

Akár 25-30 milliárd forintnyi beruházást indukálhat, ha hivatalosan is gyógyhellyé nyilvánítják Sárvárt. Az országban 13 olyan település létezik, amely rendelkezik gyógyhely-minősítéssel.

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója szerint, ha megkapják a minősítést, az eddigieknél is több turista jön Sárvárra, így jócskán túllépik majd az eddig évente félmilliós látogatószámot.

Huszonhét éve nem minősítettek egyetlen magyar várost sem gyógyhellyé. Legutóbb 1984-ben ítélték oda a gyógyhely címet. Az országban 13 település - például Hévíz, a Balfi Szanatórium, Harkány és Hajdúszoboszló - mondhatja el magáról, hogy rendelkezik a minősítéssel. Sárvár a cím elérése érdekében az elmúlt években már több milliárdos fejlesztést hajtott végre.

Sárváron most a termál körút megépítésével 250-300 hektár terület már a gyógyhelyi arculatnak megfelelő. Az új gyógyhely lesz az első, amely a klasszikus, idősebbeknek szóló gyógyfürdői szolgáltatások mellett, a fiatalálabbaknak, a gyermekes családoknak is igazi, nemzetközi szinten is megfelelő wellness és élményjellegű szolgáltatásokat kínál.

A címet körülbelül egy év múlva kaphatja meg a Rába-parti város, addigra vizsgálják meg, hogy megfelel-e az összes feltételnek.

A gyógyhelyminősítést az egész város, vagy egy városrész kapja, ezért a település környezetének is a gyógyulni vágyók igényeit kell szolgálnia. Vizsgálják például, hogy van-e elég kerékpárút vagy zöld övezet, illetve hogy milyen magas a zaj- és porszennyezés a településen. A városnak garanciákat kell adnia, többek közt a sárvári víz minőségére, a levegő és a város tisztaságára. Egyszóval a város vezetésének arra kell törekednie, hogy „ötcsillagos várost építsen” – mondta Kondora István, a város polgármestere.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...