Megtérülő befektetés

– Július elsejétől befektetői konzorcium működteti a kiskunhalasi Semmelweis Kórházat; a helyi önkormányzat 57 millió forintért eladta az intézmény üzemeltetési jogát a HospInvest Rt.-nek és a Halas-Med Egészségügyi, Szolgáltató, Működtető és Vagyonkezelő Kht.-nek, amelynek ugyancsak ön az ügyvezetője. Augusztus óta önök működtetik a körmendi kórházat is. Önök kezdeményezték ezt, vagy az önkormányzatok?
– Az egész úgy kezdődött, hogy a körmendi kórház vezetője, dr. Németh Attila az önkormányzattal közösen gondolkodni kezdett azon, miként, milyen szakmai programmal lehetne megmenteni az önkormányzat méretéhez képest is nagy, ötvenmilliós hiánnyal küzdő kórházat. Németh úr kért meg bennünket, hogy vegyünk részt a munkában, amelynek eredményét bevitte az önkormányzat elé, és a testület elfogadta. Kiskunhalas egy másik történet: ott az önkormányzat határozta el, hogy partnert keres a felhalmozódott problémák kezelésére, az ellátás minőségének javítására. Kiírtak egy pályázatot, amit megnyertünk.

– Ebben az országban mintha pártfüggetlen ódzkodás volna a privatizációtól. Mit gondol, miért?
– Nem tudom, mi ugyanis nem privatizáltunk. A privatizáció arról szól, hogy köztulajdont értékesítenek, mi pedig nem vettünk ilyet.

– Funkcionális privatizációnak sem nevezhető, ha egy kórházat befektető működtet?
– Ilyen közgazdasági kitételt nem ismerek. Mindez arról szól, hogyan lehet az ellátást a tulajdonossal közösen a legoptimálisabban megszervezni. Mi ehhez értünk, a tulajdonos adja hozzá a maga tulajdonát.

– Pontosan mit vállaltak a két intézményben?
– Kiskunhalason 20 évre szóló ellátási szerződést kötöttünk, hét év alatt 2,5 milliárdot kell invesztálnunk. Alapvető vállalásunk, hogy nem romlik az ellátás színvonala, sőt, javítani szeretnénk. Körmenden nincs határidő, amihez tartanunk kell magunkat, ott a kórház megmaradása volt a tét.

– Miért éri meg egy magánbefektetőnek az, ami az államnak vagy az önkormányzatoknak nem kifizetődő? Hogy lepusztult, rossz állapotú kórházakat tartsanak fenn?
– Először is tisztázzuk: mi a működtetés jogát vásároltuk meg. A megfogalmazás nagyon fontos, hiszen nem megvesszük az ingatlanokat azért, hogy eladjuk, netán szállodát üzemeltessünk benne, hanem javuló szolgáltatásokat kívánunk nyújtani. Nekünk számos olyan lehetőségünk van, amely az önkormányzatoknak jogállásuk miatt nincsen, például hitelekhez könnyebben jutunk hozzá. Részünkről adott a know-how: csapatunkban mindenki több mint tíz éve dolgozik a magyar egészségügyben vállalkozóként. Ismerjük az egészségügy speciális gazdaságtanát, meg tudjuk úgy szervezni e munkafolyamatokat, hogy hatékonyabbak legyenek. A másik lényeges pont, hogy hálózatot építünk.

– Úgy érti, kórházhálózatot?
– Igen. Ennek ugyanis az az előnye, hogy a beruházásokat a beszállítói oldalon keletkező megtakarításainkból tudjuk finanszírozni.

– Piacot vásároltak maguknak?
– Nem vagyok gyártó, szolgáltatást adok. Piacvásárlásról szerintem akkor beszélhetünk, ha egy gyártó lép a szolgáltatási szektorba, és elkezdi árulni a termékeit.

– Épp erre gondoltam, hisz a HospInvestben lényegében három cég, a labordiagnosztikában piacvezető ProDia Rt., a mammográfiái szűrés legnagyobb magánvállalkozása, a Mamma Klinika Rt. és az elsősorban képalkotó diagnosztikában járatos Mediworld Plus Kft. volt érdekelt.
– A Mamma Klinika és a Mediworld már nincs jelen. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a ProDia–Diagon cégcsoporthoz állunk közel, de ők csak a laboratóriumokkkal foglalkoznak, egy kórház pedig nagyobb egy labornál… Magam a művesepiacon szereztem tapasztalatokat, ezt, és a laborügyekben szerzetteket igyekszünk most felhasználni. Azt mondtuk, az orvosszakmával és az önkormányzatokkal karöltve ugyanezt megtehetjük nagyban is. Tulajdonképpen ez a titok.

– Semmi más?
– A másik az alapmotiváció: ehhez értünk. Talán, sokkal jobb üzlet hamburgert sütni és eladni, de nem értünk hozzá. Még jobb üzlet lehet a szállodaipar, de nem értünk ahhoz sem.

– De az azért tény, hogy a labor, a képalkotó diagnosztika és a dialízis működtetése többek között az a jól működő terület, amelyet egyes megfogalmazások szerint „érdemes kimazsolázni…”
– Hát, akkor mi most egy tőkehiányos és egy veszteséges kórházat mazsoláztunk ki... A megállapodás szerint, ha az együttműködés az önkormányzatnak felróható okból szűnik meg, akkor a társaság által végzett beruházások megszűnéskori forgalmi értékét megtérítik. Ha miattunk, akkor bukjuk a befektetést. Hosszú távra tervezünk. Mire ebből úgymond nyereség származik, az legalább tíz év.

– Nem túl hosszú idő ez egy befektetés megtérülésére? Miért jó ez önöknek?
– Még egyszer mondom: ehhez értünk. Semmi mást ne tessék keresni ebben, mert nincs! Ugye, mindig arról volt szó, hogy a kórházak nyelik a pénzt, nem lehet jutni velük semmire. Mindannyian tudjuk, milyen ma az ellátás. Szerintem Moldovának egyetlen jó megállapítása volt az egészségügyről szóló könyvében, az, hogy az ágazat „tékozló koldus”. Az egyik oldalon pazarlás van, a másikon összeomlás.

– És mit lehet tenni ebben a helyzetben? Mihez nyúltak hozzá először?
– Egységes minőségirányítási rendszert alakítunk ki, amelyen keresztül a folyamatok átláthatók és egységesek lesznek, sőt, kiszűrjük a párhuzamosságokat is. Körmenden most mérjük fel, milyen beruházásokra lesz szükség. Halason könnyebb a dolgunk, mert ezt az önkormányzat már elvégeztette.

– Mikorra látszik majd az eredmény? Amikor azt mondhatják, hogy bebizonyították, lehet ezt jól is csinálni.
– Látványos az lehet majd, ha megvalósul egy beruházás. Halason már zajlik egy eszközbeszerzési tender. Körmenden is elindul egy-két kisebb felújítás. Megújítottuk a labor felszerelését. Megpróbáljuk rendbe tenni a műtőket, a gyógyszertárat, kisebb átalakításra készülünk a szülészeten is. Mindenütt komplexebben gondolkodunk, mint ami a gyógyítás. Szerintem egy kórháznak egészségközpontként kell működnie, ahol a gyógyítás mellett megelőzés és rehabilitáció is van. Ha ez utóbbi kettő is meglesz, a változást nyilván az ott lakók is érzékelni fogják. De előbb ennek meg kell teremtenünk a forrását, és a bankoknak is vannak kérdéseik…

– Önök is hitelből ruháznak be?
– Ennyi pénzt csak saját erőből nem lehet előteremteni.

– Mióta készülnek kórházak működtetésére?
– Négy éve, 2000-ben alakult a cég. Sejtettük, hogy előbb-utóbb eljön ennek az ideje, bár azt gondoltuk, korábban.

– Önök szerint az a folyamat, hogy az önkormányzatok partnert keresnek, legfeljebb csak lassítható, de nem állítható meg?
– Keveset beszélünk róla, de volt néhány sikersztori az egészségügyben, mint amilyen a művesekezelésé. A három szolgáltató a betegek megelégedésére olyan európai szintű ellátást valósított meg, amelyet az állam bevallottan nem tudott volna. Figyeltük a folyamatokat. Az világos, hogy az egészségügyben nincs annyi pénz, amit ne lehetne elkölteni, hisz a tudomány fejlődik, az emberek igénye nő, s nincs olyan ország, amelynek a költségvetése ezt korlátlanul képes volna finanszírozni. Axióma, hogy az állam nem tud hatékonyan működtetni. Úgy gondoltuk, ha kevés a pénz az üzemeltetésre, akkor a hatékonyságot kell javítani, amire az a szemlélet képes, amit mi meghonosítottunk. Nem állítom, hogy ez a magyar egészségügy megváltása, de egy lehetséges modell.

– Miben áll ennek a szemléletnek a lényege? Miben különbözik az állami cégeknél tapasztaltnál?
– A lényeg a dolgozókkal való szoros együttműködésben rejlik. A menedzsment és a betegeket ellátó munkatársaink folyamatos párbeszéde teszi lehetővé a megalapozott célkitűzést és a tervek sikeres végrehajtását.

- Említette, hogy hálózatot építenek. Hány kórházat szeretnének?
– Mondjuk tizenötöt.

– Nyilván tárgyalnak már. Elárulja, hogy hol?
– Korai ezekről beszélni, de tudjuk, hogy Kiskunhalas és Körmend önkormányzatánál már több intézményből érdeklődtek, ők hogyan csinálták…

Köbli Anikó