hirdetés
2021. május. 13., csütörtök - Szervác, Imola.
hirdetés

Meghosszabbították a lejáró okmányok érvényességét

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket, kéri a Miniszterelnökség.

hirdetés

A társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét, így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.

A kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok továbbra is kizárólag előzetes időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket. A kormányablakok esetében a már november 11-e óta érvényben lévő rendszer alapján az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve az ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon továbbra is lehetőség van időpontfoglalásra.

Március 8-tól tehát nem törlik az elmúlt időszakban lefoglalt időpontokat, a kormányablakok munkatársai a hatósági ügyekben várják az ügyfeleket, akik az interneten elérhető központi időpontfoglaló alkalmazásban továbbra is foglalhatnak akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is időpontot. Amelyik ügykörben pedig ez lehetséges, a személyes ügyintézés helyett továbbra is a magyarorszag.hu weboldalon keresztül elérhető elektronikus ügyintézést javasolják.

Az elkészült okmányokat a hivatalok postai úton kézbesítik, személyes átvételre csak kivételes esetekben van lehetőség.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink