hirdetés

Meghirdették a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

A 2023. évi legjelentősebb innovációs teljesítmények elismerésére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) csütörtökön meghirdette a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, jelentette be Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke.

A pályázat meghirdetésének bejelentésén Csák János kulturális és innovációs miniszter elmondta, dinamikus léptékváltásra van szükség Magyarországon az innovációban. A Neumann János Programban megforgalmazott cél, hogy Magyarország 2030-ra a legjobb 25, 2040-re pedig a világ legjobb 10 innovátor országa közé tartozzon.

A miniszter kiemelte, a cégek tevékenységében, működésében az innovációnak természetes részként kellene jelen lennie. A Neumann János Programban törekednek arra, hogy elősegítsék az egyetemek, a vállalatok, kutatóintézetek együttműködését. Ehhez az állam infrastruktúrával, támogatással, szabályozással tud hozzájárulni.

Pakucs János ismertette, hogy a pályázatra Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek jelentkezhetnek, amelyek 2023-ban kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítményt értek el környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével. A MISZ tiszteletbeli elnöke elmondta, az idén 32. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot a Magyar Innovációs Szövetség a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium (AM), az Energiaügyi Minisztérium (EM), a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) támogatásával valósítja meg.

A jelentkezéseket 2024. február 5-éig lehet beadni. A nagydíj mellett nyolc kategóriában díjazzák a jelentős innovációs teljesítményeket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...