hirdetés
2025. október. 02., csütörtök - Petra.
hirdetés

Megdöbbent az Orvostechnikai Szövetség

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) döbbenten szembesült azzal, hogy a Belügyminisztérium az elmúlt harminc év legalattomosabb gyakorlatát követve, közvetlenül karácsony előtt tette közzé a nehezen gyógyuló sebbel élő betegek gyógyulási esélyét tovább rontó rendeletmódosítását.

Az OSZ azt kéri a Belügyminisztériumól és a kormánytól, hogy ha szent karácsony ünnepén csak ilyen meglepetéssel tud szolgálni több tízezer rászorulónak, akkor inkább tekintsen el az ajándékozástól.

A Magyar Közlöny december 20-i, 132. számában jelent meg a belügyminiszter 57/2024. (XII. 20.) számú rendelete, amely a habszivacsok, habok és a kétrétegű habszivacs kötszerek havi felírható darabszámának 20-ról 15 darabra történő csökkentését tartalmazza. Plusz "ajándékként" a sebkezelő szakma megkapta a fotódokumentációs kötelezettséget a habszivacsok, habok esetében is. Azt a fotódokumentációs kötelezettséget, amelynek eredményeképpen a kétrétegű habszivacs kötszerek felírt darabszáma egy év alatt kevesebb, mint a felére esett, írják közleményükben.

A rendeletmódosítás társadalmi vitája során az OSZ jelezte, hogy a darabszám-csökkentést orvos-, és kötszer ellátói szakmai szempontból is súlyosan hibás elgondolásnak tartja. Különösen azért, mert az ellátandó rászorulók többsége különböző mélységű fekélyes sebbel kezelt beteg, akiknek sok esetben a jelenlegi havi 20 darab kötszer sem elegendő. A mennyiségi csökkentés az ő esetükben bizonyosan állapotromlását eredményez.

A többi ellátottnál is valószínűsíthető a bekövetkező rosszabb színvonalú ellátás, hiszen a tervezett 15 darabos mennyiséggel csak minden második nap lehet elvégezni az erősen váladékozó seb átkötését.

Az OSZ a jövőben monitorozni fogja a nehezen gyógyuló sebbel élő rászorulók állapotromlását és az alsóvégtag-amputációk számának alakulását, mivel az amputációk leggyakoribb oka a nehezen gyógyuló
sebek nem időben történő illetve nem megfelelő kezelése. Az OSZ ezekről az információkról rendszeresen tájékoztatni fogja a fogyatékosságügyi szervezeteket és a sajtónyilvánosságot.

A 2010 előtti kormányok háromféle módon sújtották a gyógyászatisegédeszköz-ellátást és a rászorulókat: darabszám-csökkentéssel, a támogatási mértékek csökkentésével és a felírási feltételek (indikáció) szigorításával. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a szóban forgó rendeletmódosítás 2024-ben mindhárom eszközzel él, visszanyúlva egy sokat kritizált időszak szakmaiatlan, megszorító eszközeihez. Mindeközben a szeptember 1-jei hatállyal kinevezett fogyatékosságügyi államtitkár kiemelt feladata a javaslattétel a gyógyászati segédeszköz ellátás fejlesztésére. Az OSZ számára úgy tűnik, hogy az új államtitkárnak gúzsba kötve kell táncolnia, közölte a szervezet.

(forrás: Orvostechnikai Szövetség, MTI-OS)

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...