hirdetés

Egészségpolitika

Márciustól megszűnhet a kórházi ellátás Tapolcán

Márciustól nem tudja működtetni tovább a tapolcai kórházat és rendelőintézetet a városi önkormányzat döntésképtelensége miatt a Deák Jenő Kórház Kft., s ez 250 dolgozó csoportos leépítését eredményezi; ezt nyílt levélben közölte Tapolca polgármesterével Németh Attila, a város kórházának igazgatója.
„Kérjük, segítsen abban, hogy március elsejétől ne szűnjön meg a kórházi ellátás Tapolcán” – olvasható a hétfői keltezésű levélben. Az igazgató szerint négy hónapja közölték a képviselőtestülettel, a város vezetőivel a kórház működtetésének ellehetetlenülését, ám azóta sem történt semmiféle intézkedés vagy egyezség. „Négy hónap után a lassúság időhúzásnak, a megfontoltság döntésképtelenségnek tűnik” – közölte a kórház vezetője.
 
Németh Attila utalt arra is, hogy 380 millió forintot költött a kórházat működtető Medisyst Kft. – illetőleg általa a működtetés vitelére alapított Deák Jenő Kórház Kft. – a rendelőintézet fejlesztésére, s nem a városi büdzsé terhére kellett kiépíteni „az európai színvonalú eszközparkot” sem.
 
A kórház igazgatója szerint „Tapolca vezetése semmit nem tett azért, hogy felkészülten vegye át az egészségügyi intézményeket és a beruházások könyv szerinti értékét a szerződés értelmében megtérítse”. Holott pontosan tudják, hogy „250 ember munkaviszonyát március elsejével kénytelenek leszünk megszüntetni” – fogalmazott az igazgató.
 
Elfogadhatatlan a fenyegetőzés, az ultimátum – mondta kedden Császár László, Tapolca polgármestere. Hangsúlyozta, hogy a Medisyst vezetésével és a kórház igazgatójával is folyamatosan tárgyalásban állnak, nem igaz tehát, hogy időt húznak és nem akarnak egyezségre jutni. Rámutatott: a Medisyst Kft. november elején közölte, hogy csupán december 31-ig tudja működtetni a kórházat, később azonban ezt január 31-re, aztán február 28-ra módosította. Lényeges ugyanakkor, hogy a működtetési szerződést viszont nem mondta fel, nehogy aztán „szerződésszegésbe essen” – vélekedett a polgármester.
 
Császár László (Fidesz) közölte: az önkormányzat bármikor készen áll a városi kórház működtetésének az átvételére, ám az elfogadhatatlan számára – s ez a bajok gyökere, a megállapodás döntő akadálya –, hogy bruttó 580 millió forintot fizessen a Medisystnek. Megjegyezte: az igazgató által említett 380 millió forint csak a nettó összeg, az önkormányzatnak valójában 580 milliójába kerülne az ügylet.
 
Nagyságrendnyi különbség van az összeget illetően a két álláspont között – mutatott rá a polgármester, hangsúlyozva azt is, hogy a cégtől még nem kaptak meg minden bizonylatot sem, tehát még mindig nem látnak teljesen tisztán a kórházuk költségeit, adósságait illetően.
 
Szó nem lehet a kórházi ellátás ellehetetlenüléséről és a 250 dolgozó elküldéséről, hiszen változatlanul él a város és a Medisyst Kft. között a működtetésre vonatkozó szerződés – hangsúlyozta Császár László, aki hangot adott annak a véleményének is, miszerint nem kizárt, hogy ebben az ügyben a végső szót majd a bíróság mondja ki.
 
A polgármester közölte: a város képviselőtestülete szerdán rendkívüli ülésen tárgyal az ügyről.
 
MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...